Anne Frank naplója

Forrás

Nagyon lassan haladtam az olvasással, talán mert nyomasztott, hogy már azelőtt tudja az ember a befejezést, mielőtt egyáltalán kinyitotta volna a könyvet. Ahogy olvastam, ez az érzés egyre csak erősödött. Micsoda tehetséges, intelligens, fiatal lány, mennyi élet, mennyi lehetőség! És mindez egyik pillanatról a másikra odaveszett egy őrült eszme miatt... Azzal a gondolattal csuktam be a könyvet, és azóta is gyakran eszembe jut, hogy hogyan képesek ilyesmire az emberek? Miért olyan nehéz élni és élni hagyni? A legszomorúbb és legrémisztőbb, hogy bár sok minden történt azóta, nincsenek annyira távol ezek a máig feldolgozatlan eseményei a múltnak, és mi is ugyanolyan emberek vagyunk, semmivel sem jobbak vagy rosszabbak az akkoriaknál. Szeretném hinni, hogy mind társadalomként, mind egyénekként tanultunk a 20. század borzalmaiból, és nem juthatunk odáig, hogy mindez megismétlődjön. Szeretném hinni, mégsem tudom teljes szívemből.

Anne olyan hitelességgel és élettel tölti meg a Hátsó Traktusról szóló leírásait, helyzet- és személyiségelemzései annyira átérezhetővé teszik a rejtőzködésben töltött időt, ahol minden nap ugyanolyan, hogy néha egészen elfeledkeztem a közelgő tragédiáról, és az előjelek ellenére vele együtt hittem, hogy mindjárt, már mindjárt véget ér a háború és nem történhet baj. A regényekben egy ilyen szárnyaló, bimbózó léleknek nem eshet baja, a viszontagságok csak erősebbé teszik, és győztesen kerül ki a harcból, hogy aztán nagy dolgokat vigyen véghez. Annál sokkolóbb, mikor egyik bejegyzésről a másikra vége szakad az egésznek.

Csak ajánlani tudom a könyvet fiataloknak és idősebbeknek egyaránt. Anne M. Frank jelképpé vált számomra. Nemcsak a történelmi helyzet jelképévé, hanem a tenni akarás, a jobbítás vágya, a remény és kitartás jelképévé. Hiszem, hogy ha túlélte volna és megvalósíthatja az álmait, ma is kedvtelve olvasnánk a történeteit.