2015. március 1., vasárnap

Leporolva: Szereplők fejlesztés alatt - 6 alapvető kérdés karakteralkotáshoz


Korábban volt róla szó, hogy ha írás előtt szánunk némi időt a szereplők megismerésére, azzal a későbbiekben megkönnyítjük a dolgunkat. Említettem ezzel kapcsolatban az adatlapkitöltős/interjús módszert, ennek azonban megvannak a maga hátrányai, és nem is működik mindenkinél. Ha megalapozott háttér nélkül dobálunk össze mindenféle részletet, az gyakran nemhogy segítene, de még a lehetőségeinket is beszűkíti, ha a történetben végig egy efféle keretbe próbáljuk beletuszkolni a karaktert.

Nem kell mindent tudnunk a szereplőinkről, mielőtt belekezdünk az írásba. Előfordul, hogy néhányuk hangjára azonnal rátalálunk és úgy ismerjük, mint saját magunkat, de a többségükkel aközben barátkozunk meg, hogy meséljük a történetüket. Ebben az esetben árthat, ha előre legyártott formuláknak akarjuk megfeleltetni őket és nem hagyjuk, hogy együtt fejlődjenek a sztorival - ez sikeres út a kartonemberkékhez.

Szeretek mindenfélét összeírni a szereplőkről, mielőtt belekezdenék a mesélésbe, de el kell ismernem, hogy ezek nagy része sosem fog belekerülni a történetbe. Ugyanakkor vannak olyan információk is, amelyeket tényleg ajánlatos tisztázni írás előtt, különben jó esélyünk van rá, hogy a tizenharmadik fejezetnél (ha egyáltalán eljutunk odáig) egyszer csak elakadunk és nem tudjuk, merre tovább. Nem oldalakon át tartó adatsorról van szó, hanem a hátterükre, személyiségükre, érzelmi állapotukra vonatkozó információkról. Ezekkel sokkal hasznosabb tisztában lenni, mint a fizikai dolgokkal, ha a történetnek még csak körvonalait ismerjük.

2015. február 1., vasárnap

Leporolva: Ők a sztori sztárjai - Készíts velük interjút!

Forrás: ?
(Update: Mostantól a bejegyzésekben szereplő képeken elérhető a Pin it gomb, ha föléjük viszitek az egeret. Minden megosztásért hálás vagyok. ♥)

A mai bejegyzés témája a szereplőinkkel való ismerkedés. Vannak, akik kész élettörténettel érkeznek hozzánk és követelik, hogy írjunk róluk. Kérés nélkül is folyamatosan locsognak mindenről, amiről épp kedvük tartja. Másokkal azonban nehezebb dolgunk van. Velünk vannak, mint az árnyék, de csak bámulunk rájuk értetlenül, mert sehogyan sem sikerül szóra bírni őket.

Véleményem szerint a karakterek megismerésének egyik legjobb módja az, ha írunk róluk. Ha még nem állunk készen, nem feltétlenül magát a történetet, csak kiragadott pillanatokat az életükből. Érdemes például tudni, hogy mit csináltak, mielőtt belekeveredtek a jelenlegi bonyodalmakba. Hagyjuk, hadd meséljenek róla, hogy miért lettek azok, akik. De legalább annyit elmond, hogy mit csinálnak, amikor épp nem a cselekmény labirintusában bolyonganak: hogyan töltenek egy átlagos hétköznapot vagy egy esős vasárnap délutánt. Ilyenkor ne gondolkozzunk azon, hogy minek kellene történnie legközelebb, inkább sodródjunk a szereplővel és figyeljük, hogy a leírtak mit árulnak el az egyéniségéről.

Van azonban, mikor ez egyszerűen nem működik: annyira titkolóznak előttünk, hogy még a legártatlanabb részletekbe sem nyerünk bepillantást. Ilyenkor kell bekeményítenünk: becserkészni és leültetni őket egy szép hosszú beszélgetésre.

Ennek többféleképpen állhatunk neki. Foghatunk egy előre legyártott kérdéssort, amelyet megválaszolunk a szereplőnk nevében, de leírhatunk egy párbeszédes jelenetet is, mintha szemtől szemben ülnénk velük. Az előbbi tényszerű és arra kényszerít, hogy utánagondoljunk a dolgoknak, az utóbbi viszont lehetőséget ad arra, hogy megtaláljuk a szereplő hangját és elkapjuk a személyisége lényegét.

Elképzelhetjük, hogy megbeszéltünk a szereplővel egy interjút (könnyedén belemegy a dologba, vagy győzködni kell? ő akarja kiválasztani a helyet és az időt, vagy ránk bízza?), és találkozunk (mikor és hol?). Megfigyelhetjük, hogy mi az első benyomásunk róla (mi van rajta; mit csinál, mielőtt észrevenne minket; idegesnek látszik az interjú miatt?), és azon túl, hogy a kérdéseinkre válaszolgat, leírhatjuk azt is, mindezt hogyan teszi (milyen az arckifejezése; milyen mozdulatokat tesz beszéd közben; igazat mond vagy hazudik; válaszol egyáltalán?). Még az is lehet, hogy nem talál minket szimpatikusnak és egyszerűen távozik a helyszínről (vagy tetszőleges módon végez velünk, ha épp ilyen karakterről van szó).

Ilyesmire gondolok (Rai és Liniell a saját szereplőim):

Alig hiszem el, hogy Rai mégis eljön az interjúra. Mikor megkértem rá, nevetve bocsánatot kért és elutasított. A hadnagya viszont, Liniell, még aznap este felkeresett és közölte, hogy a parancsnok holnap délutánra vár. Vajon mitől változott meg a véleménye? Gyanítom, hogy Liniell lehet az oka - ki merne ellentmondani annak a nőnek?
A teaház, ahová a meghívás szól, hangulatos épület a főtér sarkán. Bent körül sem kell néznem, azonnal megakad a szemem Rain. Az ablak mellett ül és a pincérlánnyal cseveg. Ha a pír a lány arcán jelent valamit, nem a rendelését adja le.
Odasétálok hozzá. Udvariasan köszön és hellyel kínál, de nem küldi el azonnal a lányt.
- ... szóval ha újból előjönne az a hátfájás, ne habozzon üzenni nekem. - Kivillantja a fogait, és a pincérlány még jobban elpirul.
Kezdem kellemetlenül érezni magam, ezért közbeszólok. - Nem tudtam, hogy az osztagában civileket is fogadnak.
- Az osztagban nem is. De mint parancsnok, szolgálaton kívül megválogathatom, kiket akarok kezelni. - Egyre jobban vigyorog, és én már nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt ez az interjú...

Kissé tudathasadásos jellege van a dolognak, de ezt a kockázatot vállalnunk kell, ha egyszer a fejükbe akarunk látni. :)

Az, hogy milyen kérdéseket tegyünk fel nekik, erősen történetfüggő. Általánosságban azt tudom javasolni, hogy próbáljunk a külső, elsőre szembetűnő dolgok mögé nézni. Jó tudni, hogy milyen a szereplő haj- vagy szemszíne, hol született és mit dolgozik, de a száraz tényekből még nem derül ki, hogyan reagálna egy adott helyzetben. Azok a kérdések, amelyek a személyiségére világítanak rá, abban is a segítségünkre lesznek, hogy a cselekményt miképpen alakíthatjuk.

Itt találtok egy általam összeállított kérdéssort, amelyet megválaszolhattok a szereplőitek nevében, ha elakadtatok, vagy fel is használhatjátok, hogy interjút készítsetek velük. Természetesen lehet, sőt ajánlott igény szerint kiegészíteni és módosítani.

Ti mennyit tudtok a szereplőitekről, mielőtt elkezdtek írni? Könnyen ismerkedtek velük, vagy eltart egy darabig, mire kihúztok belőlük valamit?

2014. december 5., péntek

Leporolva: Valódi és kartonemberkék

Forrás: K. M. Weiland: Crafting Unforgettable Characters

Forrás
Folytatván a karakteralkotás témakörét, ezúttal a valódi és a kartonemberkék közti különbségekről lesz szó, illetve arról, hogy miként alkossuk meg az előbbit és kerüljük el az utóbbit.

Biztos vagyok benne, hogy mindkét típust jól ismeritek. A valódi, háromdimenziós karakterek azok, akikről már korábban is szó volt: akik megelevenednek az olvasó szeme előtt, és ő törődni kezd a sorsukkal. Akár pozitív szereplőkről van szó, akiknek szurkolni lehet, akár negatívakról, akiknek a vesztét kívánjuk, egy életszerű karakter mindenképp reakciót vált ki belőlünk, ugyanúgy, mint a körülöttünk lévő emberek.

A kartonemberkék ezzel szemben több száz oldal után sem kelnek életre a fejünkben - olyanok, mint egy papírból kivágott üres, lapos figura. Olvasás közben látjuk, hogy minden szavuk és tettük az író mesterkedése, nincs olyan érzésünk, hogy önmaguktól cselekszenek. Az ilyen karakterek felszínesek, semmi mélységük, ezért nem tudunk azonosulni velük. Csak feledhető nevek és arcok; nincs semmijük a cselekményben betöltött szerepen kívül.

Ahogy korábban volt róla szó, a szereplők biztosítják az érzelmi kapcsolatot a történet és az olvasó között, egy sablonból kivágott karakter pedig nem tudja ellátni ezt a feladatot.

Nézzünk néhány alapvető dolgot, melyek észben tartva útjelzőként szolgálhatnak, hogy elkerüljük a kartonszereplőket:

2014. november 16., vasárnap

Leporolva: A történet lakói - Karakteralkotás

*Ez a bejegyzés eredetileg 2010. 12. 12-én a Connecting The Dots blogon jelent meg.

Copyright: Fiona Morrison
Akármilyen műfajban írunk is, az alkotásainkat karakterek népesítik be. Sok esetben egy szereplő az első, akit megpillantunk a képzeletünk szemén át, és annyira megragad minket, hogy feltétlenül el akarjuk mesélni a történetét. Van azonban, hogy valami teljesen más az ihletforrás: érezzük, hogy írnunk kell, de az általunk teremtett világ még üres, hiányoznak a lakói, nincs, akiről a történetünk szólna. Akármelyik eset is áll fenn, a karakterek kidolgozása az egyik legfontosabb dolog, amivel foglalkoznunk kell írás előtt, közben, de még után is.

A szereplők feladata, hogy elkalauzolják az olvasót a történetünk kusza erdejében: az olvasóhoz az ő tetteiken, szavaikon, gondolataikon keresztül jut el mindaz, amiről a mesénk szól. Éppen ezért, ha az olvasó nem tud valamilyen formában azonosulni a karaktereinkkel (ehhez nem feltétlenül kell egyetértenie velük vagy szimpatikusnak találnia őket!), akkor elveszik a legértékesebb kapocs, ami beszippanthatná őt az írásunkba. Ha pedig nincs meg a kapocs közte és a történet között, nincs, ami fenntartsa az érdeklődését, akkor nagy valószínűséggel végig sem olvassa a művünket.

És igaza lesz! Annyi történet közül választhat, miért pocsékolja cseppet sem korlátlan idejét élvezhetetlen alkotásokra?

2014. november 9., vasárnap

Leporolva: Tervezzünk cselekményt! - 2.rész*

*Ez a bejegyzés eredetileg 2010. 12. 12-én a Connecting The Dots blogon jelent meg.
Forrás

A bejegyzés első részében arról volt szó, hogy merre induljunk tovább, ha az ötlet egy mi lenne ha-kérdés vagy egy szereplő formájában lep meg minket, ebben a posztban pedig néhány újabb elem továbbgondolásáról olvashattok.

Forrás
3. Esemény / Szituáció

Egy ilyen ötlet hasonlít a mi lenne ha-kérdésre, mégpedig abban, hogy tudjuk, mi történik, csak azt
nem, hogy kivel, mikor, hol, miért stb.

Élőlényeket találnak a világűrben. Valaki halálos fenyegetést kap, vagy egyszerűen kirúgják a munkahelyéről.

Ebben az esetben is az az első teendő, hogy egy szereplő életére vetítjük az eseményt. Ami történt, történik vagy történni fog, valakire mindenképpen hatással lesz és változást hoz, amivel az illetőnek meg kell birkóznia.

Ki az, aki a legtöbbet veszítheti ebben a helyzetben? Kinek áll érdekében, hogy fenntartsa/megszüntesse ezt a helyzetet? Mi kell hozzá, mi az ára, hogy fenntartsák/megszüntessék a helyzetet?

Ügyeljünk arra, hogy valóban személyessé tegyük a szituációt, valóban legyen tétje a dolognak, és ne csak általánosságokról beszéljünk. Még a szuperhősöknek is okuk van rá, hogy miért üldözik a gonoszt - az, hogy közben megmentik a világot a pusztulástól, csupán a ráadás. A sötét lovag c. filmben Batman akkor válik igazán eltökéltté a Jokerrel szemben, mikor az átveri őt és megöli a szerelmét. A Pókember Peter Parkere kezdetben pénzszerzésre és egyéb önös célokra használja a képességét, a valódi felelősséget csak akkor érzi meg, mikor a nagybátyja meghal, a szerelme pedig veszélybe kerül miatta.

Az emberek sosem cselekszenek ok nélkül, csak ha valamit akarnak (profitálnak a helyzetből), vagy kénytelenek rá (vesztenivalójuk van).

4. Színtér

A színtér az irodalomban nem csak a történet helyszínét, de az idejét és a körülményeket is jelenti. Van, hogy elkápráztat minket egy tájkép, megragad a történelem egy korszaka/mozzanata, vagy épp a saját fejünkben ötlik fel egy földöntúli színtéren zajló jelenet, és érezzük, hogy írnunk kell róla. Igen ám, de mégis mit?

Jó kiindulási pont, ha a színtérhez valamiféle konfliktust kapcsolunk, mert az általában további ötleteket generál.

Mindig is ilyen volt ez a színtér, vagy valami jelentősen megváltoztatta? Ha az utóbbi, mi volt az? Melyek ennek a színtérnek az alapvető veszélyei? Milyen tipikus problémák merülnek fel? Kapcsolható a színtérhez valamilyen tragédia? Milyen hatással van ez a jelenre?

Nézzünk például egy nagy, kopár földfoltot, ahol hosszú évek óta egy árva fűszál sem nő.

Milyen volt a hely azelőtt, és mi változtatta ilyenné? Régen virágzó paradicsom volt, ám egy napon temérdek ártatlant mészároltak le ott. Egyikük a halála előtt megátkozta a környéket.

Mik a színhely alapvető veszélyei? Éjszaka furcsa hangokat hallani, és sokan úgy tartják, hogy bosszúszomjas kísértetek lakják.

Milyen tipikus problémák merülnek fel? Fiatalok szöknek ki, hogy ott töltsék az éjszakát.

Kapcsolható a helyhez valamilyen tragédia? Akik éjszaka odamentek, sosem kerültek elő.

Forrás
Milyen hatással van ez a jelenre? Gyászoló család, barátok, növekvő félelem. A helybeliek felbérelnek egy utazó szerzetest, hogy tisztítsa meg a helyet és találja meg az eltűnt gyerekeket.

Látjátok, milyen könnyedén bontakozik ki egy cselekmény? És hoppá, menet közben egy főszereplőt is sikerült találnunk.


5. Párbeszéd

Akár valakitől halljuk, akár a saját fejünkben születik meg, egyetlen ütős mondatból nagy dolgok válhatnak. Ha az ötlet egy párbeszédfoszlányra épül, talán nem meglepő, hogy először egy szereplőt kell találnunk, akinek a szájából elhangozhat.

Milyen helyzetben és milyen színtéren  hangozhat el ez a mondat? Milyen ember lehet, aki ilyesmit mond? Jellemző ez a stílus a szereplőre, vagy valamilyen különleges körülmény miatt beszél most így? Hogy érzi magát beszéd közben, milyen lelki állapotban van? Egyáltalán kihez beszél? Milyen viszonyban van vele? 

Vegyünk egy példát az egyik könyvből, amit éppen olvasok:

"- Hát, nézze... nézze, kérem... tudniillik... mondja, hajlandó lenne ellopni a nagynéném gyémánt nyakékét?"
(P. G. Wodehouse: Forduljon Psmithhez)

A szemléltetés kedvéért tegyünk úgy, mintha a regény még nem létezne, csak ez az egy mondat nyöszörögne az írónk fejében.

Forrás
Milyen helyzetben és színtéren hangozhat el ez a mondat? Úgy tűnik, a beszélő épp most bérel fel valakit egy bűntényreElég valószínű, hogy nem egy zsúfolt étterem közepén, hanem valami csendes, elhagyatott, esetleg sötét helyen zajlik az eset.

Milyen ember mond ilyesmit? Nem egy lángész, és nem is a becsület mintaképe, az biztos. Elég szerencsétlen alak lehet, ha a saját nagynénjétől kénytelen lopni.

Jellemző ez a stílus a szereplőre, vagy valamilyen okból beszél most így? Ez az írótól és az adott szereplőtől függ. Lehet, hogy más helyzetekben nagyon magabiztos, és most csak az idegesség/bűntudat/bármi más miatt beszél így, de az is lehet, hogy általában nehezére esik megfogalmazni és kibökni a mondanivalóját.

Hogy érzi magát beszéd közben, milyen lelki állapotban van? Szaggatottan és bizonytalanul beszél, nagy valószínűséggel ideges és zavarban van. Hogy miért, azt nekünk kell eldöntenünk: talán ez az első, hogy törvénytelen dolgot cselekszik, és retteg a lebukástól. De az is lehet, hogy pusztán az a szereplő nyugtalanítja, akivel beszél.

Kihez beszél, milyen viszonyban van vele? Minden bizonnyal oka volt rá, hogy épp ehhez az emberhez fordult egy ilyen kínos ügyben - talán egy alvilági figura, aki járatos az effélében. Magázza őt, tehát nincsenek valami szoros viszonyban. A szövegből emellett kiderül, hogy a beszélő egyáltalán nem biztos benne, hogy az illető vállalja a feladatot, ami eggyel több ok rá, hogy idegeskedjen.

Ez még tele van lyukakkal, de ha tovább folytatjuk a kérdezést, kikerekedhet a cselekmény. Például miért kell lopnia, és miért épp a nagynénjétől? Ha a nőnek gyémánt nyakéke van, valószínűleg gazdag, szóval miért nem kap a pénzből az unokaöcsi? Itt lennie kell valaminek a háttérben. És honnan szedte össze azt, akivel el akarja lopatni a nyakéket? Hogyan fogja elkerülni a lebukást, ha a fickót esetleg elkapják? Vagy mit tesz, ha a pasi nem adja át neki az ékszert, hanem megtartja magának?

És a többi, és a többi. Lehet, hogy a történetünk nem is az első beszélőről szól, hanem valaki másról, akinek köze van az alaphelyzethez. Tegyünk fel minél több kérdést, csűrjük-csavarjuk a helyzetet kedvünk és műfajválasztásunk szerint.


Természetesen más formában is jöhet az ötlet, de talán ezek voltak a legáltalánosabbak. Ha már van némi fogalmunk arról, hogy miről akarunk írni, az nagyon jó, viszont a neheze még csak ezután következik. Merthogy a cselekménynek a sok ragyogó tulajdonsága mellett olyanja is van, hogy szerkezet. Erről viszont csak később lesz szó, mert a közeljövőben az egyik kedvenc és kifogyhatatlan írós témámra, a karakterekre térünk át :)

2014. november 4., kedd

Leporolva: Tervezzünk cselekményt! - 1. rész*

Ez  bejegyzés eredetileg 2010. 11. 20-án itt jelent meg.
Forrás


Korábban volt róla szó, hogy mit értünk cselekmény alatt, és hogy az ötlet, ami alapján elindulunk, számtalan helyről származhat.

Ebben a bejegyzésben arról szeretnék írni, hogy miként fejlesszük tovább azt a bizonyos ötletet valami olyasmivé, amiből aztán a regényünk cselekménye születhet. Végigveszem a legáltalánosabb történetelemeket, melyek beindíthatják a fantáziánkat, és igyekszem rámutatni, hogy milyen irányba próbáljuk továbbgondolni azt, hogy megkönnyítsük a dolgunkat.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...


blogger template by lovebird