*Ez a bejegyzés eredetileg 2010. 12. 12-én a Connecting The Dots blogon jelent meg.
Forrás
A bejegyzés
első részében arról volt szó, hogy merre induljunk tovább, ha az ötlet egy mi lenne ha-kérdés vagy egy szereplő formájában lep meg minket, ebben a posztban pedig néhány újabb elem továbbgondolásáról olvashattok.
Egy ilyen ötlet hasonlít a mi lenne ha-kérdésre, mégpedig abban, hogy tudjuk, mi történik, csak azt
nem, hogy kivel, mikor, hol, miért stb.
Élőlényeket találnak a világűrben. Valaki halálos fenyegetést kap, vagy egyszerűen kirúgják a munkahelyéről.
Ebben az esetben is az az első teendő, hogy egy szereplő életére vetítjük az eseményt. Ami történt, történik vagy történni fog, valakire mindenképpen hatással lesz és változást hoz, amivel az illetőnek meg kell birkóznia.
Ki az, aki a legtöbbet veszítheti ebben a helyzetben? Kinek áll érdekében, hogy fenntartsa/megszüntesse ezt a helyzetet? Mi kell hozzá, mi az ára, hogy fenntartsák/megszüntessék a helyzetet?
Ügyeljünk arra, hogy valóban személyessé tegyük a szituációt, valóban legyen tétje a dolognak, és ne csak általánosságokról beszéljünk. Még a szuperhősöknek is okuk van rá, hogy miért üldözik a gonoszt - az, hogy közben megmentik a világot a pusztulástól, csupán a ráadás. A sötét lovag c. filmben Batman akkor válik igazán eltökéltté a Jokerrel szemben, mikor az átveri őt és megöli a szerelmét. A Pókember Peter Parkere kezdetben pénzszerzésre és egyéb önös célokra használja a képességét, a valódi felelősséget csak akkor érzi meg, mikor a nagybátyja meghal, a szerelme pedig veszélybe kerül miatta.
Az emberek sosem cselekszenek ok nélkül, csak ha valamit akarnak (profitálnak a helyzetből), vagy kénytelenek rá (vesztenivalójuk van).
4. Színtér
A színtér az irodalomban nem csak a történet helyszínét, de az idejét és a körülményeket is jelenti. Van, hogy elkápráztat minket egy tájkép, megragad a történelem egy korszaka/mozzanata, vagy épp a saját fejünkben ötlik fel egy földöntúli színtéren zajló jelenet, és érezzük, hogy írnunk kell róla. Igen ám, de mégis mit?
Jó kiindulási pont, ha a színtérhez valamiféle konfliktust kapcsolunk, mert az általában további ötleteket generál.
Mindig is ilyen volt ez a színtér, vagy valami jelentősen megváltoztatta? Ha az utóbbi, mi volt az? Melyek ennek a színtérnek az alapvető veszélyei? Milyen tipikus problémák merülnek fel? Kapcsolható a színtérhez valamilyen tragédia? Milyen hatással van ez a jelenre?
Nézzünk például egy nagy, kopár földfoltot, ahol hosszú évek óta egy árva fűszál sem nő.
Milyen volt a hely azelőtt, és mi változtatta ilyenné? Régen virágzó paradicsom volt, ám egy napon temérdek ártatlant mészároltak le ott. Egyikük a halála előtt megátkozta a környéket.
Mik a színhely alapvető veszélyei? Éjszaka furcsa hangokat hallani, és sokan úgy tartják, hogy bosszúszomjas kísértetek lakják.
Milyen tipikus problémák merülnek fel? Fiatalok szöknek ki, hogy ott töltsék az éjszakát.
Kapcsolható a helyhez valamilyen tragédia? Akik éjszaka odamentek, sosem kerültek elő.
Milyen hatással van ez a jelenre? Gyászoló család, barátok, növekvő félelem. A helybeliek felbérelnek egy utazó szerzetest, hogy tisztítsa meg a helyet és találja meg az eltűnt gyerekeket.
Látjátok, milyen könnyedén bontakozik ki egy cselekmény? És hoppá, menet közben egy főszereplőt is sikerült találnunk.
5. Párbeszéd
Akár valakitől halljuk, akár a saját fejünkben születik meg, egyetlen ütős mondatból nagy dolgok válhatnak. Ha az ötlet egy párbeszédfoszlányra épül, talán nem meglepő, hogy először egy szereplőt kell találnunk, akinek a szájából elhangozhat.
Milyen helyzetben és milyen színtéren hangozhat el ez a mondat? Milyen ember lehet, aki ilyesmit mond? Jellemző ez a stílus a szereplőre, vagy valamilyen különleges körülmény miatt beszél most így? Hogy érzi magát beszéd közben, milyen lelki állapotban van? Egyáltalán kihez beszél? Milyen viszonyban van vele?
Vegyünk egy példát az egyik könyvből, amit éppen olvasok:
"- Hát, nézze... nézze, kérem... tudniillik... mondja, hajlandó lenne ellopni a nagynéném gyémánt nyakékét?"
(P. G. Wodehouse: Forduljon Psmithhez)
A szemléltetés kedvéért tegyünk úgy, mintha a regény még nem létezne, csak ez az egy mondat nyöszörögne az írónk fejében.
Milyen helyzetben és színtéren hangozhat el ez a mondat? Úgy tűnik, a beszélő épp most bérel fel valakit egy bűntényre
. Elég valószínű, hogy nem egy zsúfolt étterem közepén, hanem valami csendes, elhagyatott, esetleg sötét helyen zajlik az eset.
Milyen ember mond ilyesmit? Nem egy lángész, és nem is a becsület mintaképe, az biztos. Elég szerencsétlen alak lehet, ha a saját nagynénjétől kénytelen lopni.
Jellemző ez a stílus a szereplőre, vagy valamilyen okból beszél most így? Ez az írótól és az adott szereplőtől függ. Lehet, hogy más helyzetekben nagyon magabiztos, és most csak az idegesség/bűntudat/bármi más miatt beszél így, de az is lehet, hogy általában nehezére esik megfogalmazni és kibökni a mondanivalóját.
Hogy érzi magát beszéd közben, milyen lelki állapotban van? Szaggatottan és bizonytalanul beszél, nagy valószínűséggel ideges és zavarban van. Hogy miért, azt nekünk kell eldöntenünk: talán ez az első, hogy törvénytelen dolgot cselekszik, és retteg a lebukástól. De az is lehet, hogy pusztán az a szereplő nyugtalanítja, akivel beszél.
Kihez beszél, milyen viszonyban van vele? Minden bizonnyal oka volt rá, hogy épp ehhez az emberhez fordult egy ilyen kínos ügyben - talán egy alvilági figura, aki járatos az effélében. Magázza őt, tehát nincsenek valami szoros viszonyban. A szövegből emellett kiderül, hogy a beszélő egyáltalán nem biztos benne, hogy az illető vállalja a feladatot, ami eggyel több ok rá, hogy idegeskedjen.
Ez még tele van lyukakkal, de ha tovább folytatjuk a kérdezést, kikerekedhet a cselekmény. Például miért kell lopnia, és miért épp a nagynénjétől? Ha a nőnek gyémánt nyakéke van, valószínűleg gazdag, szóval miért nem kap a pénzből az unokaöcsi? Itt lennie kell valaminek a háttérben. És honnan szedte össze azt, akivel el akarja lopatni a nyakéket? Hogyan fogja elkerülni a lebukást, ha a fickót esetleg elkapják? Vagy mit tesz, ha a pasi nem adja át neki az ékszert, hanem megtartja magának?
És a többi, és a többi. Lehet, hogy a történetünk nem is az első beszélőről szól, hanem valaki másról, akinek köze van az alaphelyzethez. Tegyünk fel minél több kérdést, csűrjük-csavarjuk a helyzetet kedvünk és műfajválasztásunk szerint.
Természetesen más formában is jöhet az ötlet, de talán ezek voltak a legáltalánosabbak. Ha már van némi fogalmunk arról, hogy miről akarunk írni, az nagyon jó, viszont a neheze még csak ezután következik. Merthogy a cselekménynek a sok ragyogó tulajdonsága mellett olyanja is van, hogy szerkezet. Erről viszont csak később lesz szó, mert a közeljövőben az egyik kedvenc és kifogyhatatlan írós témámra, a karakterekre térünk át :)
