Fantázialények - Sárkány

Forrás: ?

A sárkányok a legismertebb és legjobban csodált mitikus lények közé tartoznak. A kínai kultúrában már 5000 évvel ezelőtt fontos szerepet játszottak, és ma is sorra születnek a róluk szóló történetek. Sokan a fantasy irodalom szimbólumának tekintik őket.

A sárkányok számtalan népcsoport hitvilágában felbukkannak, éppen ezért valódi eredetüket homály fedi. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a régmúltban felfedezett dinoszaurusz csontvázak szolgáltak a legendák alapjául, ez az elképzelés azonban elég valószínűtlen. Ritkán találnak az emberek teljesen épen maradt csontvázakat, amelyekből el lehet képzelni egy sárkányszerű lényt. Mások szerint ma is élő állatok ihlették a szóban forgó legendákat. Sárkányéknál a kígyó vagy gyík test egyértelműen családi vonás, de a denevér szárny, az oroszlán karom, a ló- és a kutyafej is elég gyakori.

Testüket többnyire pikkelyek borítják, amelyek szinte bármilyen színűek lehetnek. Közös jellemzőjük, hogy tojással szaporodnak és nagyon hosszú életűek. Egyes mitológiákban halhatatlanok, de a halandó sárkányok is több száz évig élnek. Megjelenésük igen változatos lehet, ezért célszerű szétválasztani a keleti és a nyugati fajokat.

A keleti sárkányoknak hosszú, kígyószerű testük és rövid, karmokban végződő lábaik vannak. Szárnyakkal csak ritkán rendelkeznek, de ez nem gátolja meg őket abban, hogy ide-oda röpködjenek. A kínaiaknál a sárkányok jóságosak, bölcsek és gyógyító erejük van. Segítik az embereket, például esőt hoznak a földműveseknek. A sárkány évszázadok óta a kínai császár védelmezője, és a trónját sárkánytrónnak nevezték.

A délkelet-ázsiai sárkány neve naga, amely beépült a buddhista és a hindu hitvilágba is. A naga a templomok, kapuk őre. Itt jelenik meg először, hogy egy sárkánynak több feje is lehet (5 vagy 7). Indiában már rosszindulatú sárkányok is felbukkannak, de a legenda szerint Buddha megtérített egy Apala nevű folyami sárkányt, aki azóta védelmezi a híveket. 

Az Urál vidéki tatárok kétfejű, szárnyas sárkánya Zilant. Ő egyik fejével füvet, a másikkal embert, többnyire szüzeket eszik.

A nyugati sárkányoknak már nem olyan megnyúlt a testük, mint keleti rokonaiknak. Pikkelyeik nagyon kemények, ezért nem könnyű megsebezni őket. Sokan közülük képesek tüzet okádni és denevérszárnyakon repülni. Lábaik száma négy vagy kettő. Utóbbi esetben a mellső végtagok alakultak át szárnnyá. 

A nyugati sárkányok rendszerint gonoszak, egyaránt veszélyesek a háziállatokra és az emberre is. Főleg a középkorban terjedt el az a nézet, hogy a sárkányokat ki kell irtani. Aki le tudott győzni egy ilyen démoni teremtményt, azt nagy tisztelet övezte. A sárkányölőket az is motiválta, hogy a sárkányok gyakran káprázatos kincseket őriztek barlangjukban. A germán mitológiában Fafnir őrizte a Niebelungok kincsét, amíg egy Siegfried nevű hős meg nem ölte.

A keresztény hitvilágban Szent György legendája a legismertebb ilyen típusú történet. Szent György egy bátor lovag volt, akit egy király bízott meg a sárkány megölésével. A legenda szerint a sárkány egyesével rabolta el az ország szüzeit. A király kétségbe volt esve, mert a következő áldozat az ő lánya lett volna. Szent György azonban lándzsájával leszúrta a bestiát, mielőtt az elragadhatta volna a királylányt.

A fantasy feltörekvő műfajának köszönhetően a sárkányok ma sem hagytak el bennünket. Gondoljunk csak a Sárkányszív című filmre, vagy Christopher Paolini Eragon-sorozatára. Az Így neveld a sárkányodat című animációs film és az alapjául szolgáló könyvsorozat is ezekről a szárnyas lényekről szól. A Harry Potter-könyvekben is különböző fajtájú sárkányokat találunk, például egy magyar mennydörgőt. Michael Ende A végtelen történet című regényében Fuhur a sárkányok egy külön csoportját képviseli: szerencsesárkány, egy fehér, kutyafejű lény, aki nevéhez híven szerencsét hoz. De fontos szerepet tölt be egy sárkány a Mulan című Disney-filmben a főszereplő segítőjeként, a Shrekben a királylány tornyának őrzőjeként, magyar vonatkozásban pedig ott van Süsü, a híres egyfejű. 

Ha ez nem lenne elég, a Wikipédia részletes listát nyújt a sárkányok különböző típusairól és a populáris kultúra sárkányairól, böngészhettek bőven. :)

Fantázialények - Sellő

Atargatis istennő

A sellők vízi teremtmények a mitológiában, akiknek a felsőteste emberi, deréktól lefelé viszont pikkelyes halfarokkal rendelkeznek. Léteznek férfi és női sellők is. Utóbbit hableánynak is hívjuk, de az angollal ellentétben a férfi sellőre nincs külön szavunk (angolul mermaidnek hívjuk a női, mermannek pedig a férfi sellőt; a fajuk összefoglaló neve a merfolk).

Az első ismert sellőtörténetek a Közel-Keletről származnak. Atargatis, görög nevén Derketo, a szírek istennője beleszeretett egy halandóba, akitől gyermeke született (a későbbi legendás királynő, Semiramis). Az istennő azonban születésekor megtagadta a gyermeket, megölte annak apját, és szégyenében egy tóba ugrott, ahol félig hallá változott.

Frederic Leighton: The Fisherman and the Syren

Atargatis férfi megfelelője a babiloni istenség, Oannes, vagy más néven Ea, akit egyszerre ábrázoltak

halként és emberként, és akitől a történetek szerint az emberiség megtanulta, amit a civilizációról, a kultúráról és az emberi értékekről tudunk.

Atargatis istennő történetéből sok motívum került át a későbbi sellőábrázolásokba, például a szépség, a hiúság és a csáberő, ugyanakkor a kegyetlenség és az elérhetetlen szerelem fogalma is. Sok tengerész lelte úgy halálát, hogy egy sellő után vágyakozva vízbe fulladt.

Egyes történetek szerint gonosz tengeri szörnyek, akik szándékosan csábítják a halandókat a mélybe és szétszaggatják őket, más források szerint kedves, jószívű lények, akik csak meg akarják mutatni csodálatos birodalmukat és egyszerűen elfelejtik, hogy az emberek nem tudnak lélegezni a víz alatt. Mindkettőre magyarázat, hogy a sellőknek nincs lelkük, nem értik a halandókat, és sokszor maguk is vágyakoznak utánuk. Csak akkor nyerhetnek emberi lelket, ha hozzámennek egy halandóhoz és maguk is azzá válnak.

A sellők alakja az évszázadok során egybeolvadt egy másik lénnyel, a tollas-uszonyos szirénnel, aki varázslatos énekével megszámlálhatatlan hajóst csábított a tengerbe és okozta vesztüket. Míg azonban a szirének mindig is mitikus teremtményeknek számítottak, a sellőket sokáig valódi lényekként tartották számon, és alakjukat az ókori világ végével maga a keresztény egyház tartotta életben mint az asszonyi csábításnak, a lélek elkárhozásának szimbólumát.

Shakespeare így ír róluk a Szentivánéji álomban:

"Jer csak jer, édes Puck; jut még eszedbe,

Midőn leültem egyszer a fokon

S hallék egy cselle hátán hableányt,

Ki olyan édes dallamot lehellt,

Hogy a bősz tenger nyájas lőn dalára,

S több csillag őrülten rohant le, hogy

A hableány zenéjét hallja?"

Kínai népmesékben a sellők képesek egy gyönyörű, könnyű, átlátszó anyagot kötni, amely igen értékes, ráadásul a könnyeik felbecsülhetetlen értékű gyöngyökké változnak, ezért nagyon sok halász vadászik rájuk.

Varsó címere

A 14. századtól kezdve Varsó címerén egy kardot és pajzsot tartó sellő található.

A sellők a modern kultúrában is népszerű alakok. A legismertebb alkotás talán Hans Christian Andersen A kis hableány című tündérmeséje, mely alapján később ugyanezen a néven Disney-rajzfilm is készült.

L. Frank Baumnak, aki az Óz, a nagy varázslót is írta, van egy regénye a sellőkről, a The Sea Fairies.

J. K. Rowling Harry Potter-sorozatának negyedik és hatodik részében is szó esik ezen lényekről, akik ugyan a mágia világában élnek, de maguk nem használják azt.

Alice Hoffman regényében, az Aquamarine-ban a két főhős segít a sellőnek, mert ha sikerrel járnak, kívánhatnak tőle valamit. A regényből ugyanezen a néven film is készült.

L. Sprague de Camp Manótorony c. művében szerepel egy történet, ahol egy ember és egy sellő szerelmének megpróbáltatásairól olvashatunk.

A Csobbanás című romantikus vígjáték szintén egy ember és egy sellő szerelméről szól.

A Karib-tenger kalózai:Ismeretlen vizeken ötvözi a sellőkről szóló régi és új hiedelmeket: a halálukba csábítják a tengerészeket, szárazföldre kerülve lábuk nő, és csókjuknak varázslatos gyógyító ereje van.

A H2O: Egy vízcsepp elég című ausztrál tinisorozat három modern sellő kalandjairól szól.

A young adult irodalomban is egyre népszerűbbek a sellők: főszerepet kapnak például Tera Lynn Childs Hableányok kíméljenek- vagy Anna Banks Szirénia öröksége-sorozatában.

Fantázialények - Troll

Forrás: ?

A trollok eredete a norvég mitológiába nyúlik vissza. Kezdetben az óriásokat nevezték negatív értelemben trollnak, de a későbbi skandináv folklórban már önálló lényként tartják őket számon.

Általában elszigetelt barlangokban, sziklák közt vagy erdőkben tanyáznak, de a The Three Billy Goats Gruff című skandináv népmesében például egy híd alatt lakik a troll. Bizonyos források szerint néha nem egyedül, hanem párban élnek: leginkább apa és lánya vagy anya és fia kombinációban.

Megjelenésüket tekintve több elképzelés létezik. A leggyakoribb és leginkább ismert az embernél nagyobb, csúnya, szörnyszerű lényként ábrázolja a trollokat, de későbbi leírásokban előfordulnak emberméretű vagy egészen alacsony, törpékhez hasonló alakok is. Általában nagy orruk, hosszú karjaik vannak, és szőrösek. Számtalan mese nagyon öregnek és erősnek tartja őket, ugyanakkor lomhák és ostobák. Léteznek emberevő trollokról szóló történetek is.

John Bauer: Look at them, troll mother said. Look at my sons! You won't find more beautiful trolls on this side of the moon.

Régen azzal magyarázták, ha valaki Down-szindrómával született, hogy az anya valódi gyermekét elrabolta egy troll, és cserébe a saját ivadékát hagyta ott.  A legenda szerint Thor isten kalapácsát is trollok kovácsolták. Gyakran írják róluk, hogy kapzsi teremtmények, akik fosztogatnak és barlangjukban aranyat halmoznak fel. 

Elterjedt róluk továbbá, hogy napfény vagy villámcsapás hatására kővé válnak, ezért bizonyos skandináv természeti formákról, kövekről úgy tartják, hogy kővé vált trollok. Azt, hogy ma már nemigen találkozni trollokkal Skandináviában, a villámok pontosságának és hatékonyságának tulajdonítják.

P. C. Asbjørnsen, J. E. Moe: Norske Folkeeventyr c. gyűjtemény. 

A kép szerzője ismeretlen

Svédországban még a nálunk elterjedt fogmanót is helyettesítik a trollok: a gyerekeknek azért kell fogat mosniuk, hogy megszabaduljanak a pici "fogtrolloktól", melyek lyukakat fúrnak a fogukba.

A trollok a modern irodalomban is népszerűek. A Harry Potterben szereplő trollt egy hatalmas bunkósbottal ábrázolják. A Gyűrűk ura trolljait az entek (beszélni és mozogni tudó, fákra hasonlító lények) megcsúfolására hozták létre. Terry Pratchett Korongvilág c. sorozatában a trollok kővel táplálkozó lények, akiknek intelligenciáját az időjárás befolyásolja. Van egy külön fajuk is, a tengeri troll, melynek teste teljes egészében vízből áll. Henrik Ibsen norvég drámaíró műveiben a troll a pusztító ösztönök szimbóluma.

Fantázialények - Banshee

Brit metszet

A banshee a kelta mondakör alakja, neve szellemasszonyt vagy tündérasszonyt jelent. Az ír, a skót és a walesi mitológiában is megvan a maga változata, de mindegyikben közös, hogy a banshee-t a halál ómeneként, a Másvilág hírnökeként tartja számon. A történetekben ugyanis az áll, hogy ezek a lények csak akkor jelennek meg és hallatják vérfagyasztó sikoltásukat, ha valakire a családban halál vár.

A banshee-k megjelenése igen változatos. Felbukkanhatnak csúnya, ijesztő öregasszony, de csodálatosan szép leány alakjában is. A ruházatuk lehet szürke, barna, vörös vagy zöld csuklyás köpeny, vagy hófehér ruha (más források szerint halotti lepel). Utóbbi esetben hosszú, világos hajjal ábrázolják őket, és gyakran egy ezüst fésűvel is rendelkeznek. Innen származik az az ír babona, hogy ha valaki talál a földön egy fésűt, nem szabad felvennie, mert a banshee-k helyezték oda csaliként, és akinél a fésű van, annak rejtélyes módon nyoma vész.

Egyes helyeken a banshee-k ölthetik holló, hermelin, nyúl vagy menyét alakját is - ezeket az állatokat az írek a boszorkánysággal hozzák kapcsolatba.

Forrás

A skótoknál általában egy mosónő alakjában jelennek meg, aki a véres ruháit mossa azoknak, akikre halál vár. Ezen verzió szerint, ha valaki képes a nő és a víz közé állni, és őszintén válaszol három kérdésre, akkor a banshee teljesíti három kívánságát.

Wales és Cornwall területén is él e legenda egy változata, ám itt ha valaki megpillantja a túlvilági mosónőt, meg kell próbálnia észrevétlenül elhaladnia mellette, különben segítenie kell neki kimosni a ruhákat. Ha ugyanabba az irányba csavarja az anyagot, mint a banshee, akkor a karja kicsavarodik a helyéről és azonnali halál vár rá, ha azonban ellentétes irányba, akkor a nőnek teljesítenie kell az illető három kívánságát.

Egyes források szerint nem egyfajta tündérről, hanem szellemről van szó: olyan asszonyok szelleméről, akiket meggyilkoltak vagy szülés közben ért a halál.

Sokan úgy tartják, hogy a banshee egyike a kereszténység előtti kelta istenségek leszármazottainak, de a róla szóló mondák elterjedésének más magyarázata is létezik. Ezen népeknél hagyomány volt, hogy a temetéseken egy asszony panaszdalt énekelt. A legendák szerint ősi ír családoknak - O'Neill, O'Brien, O'Connor, O'Grady, Kavanagh - ezt a dalt egy tündérasszony énekelte. Ez a lény már akkor tudott a halálesetről, ha az messze földön történt és a családhoz még nem jutott el a hír, így panaszos siralma volt az, ami először utalt a tragédiára. Későbbi történetekben a banshee előre látta, mi fog történni, és jajgatásával figyelmeztette a családot. Azt mondják, hogy akiért a panasz szól, az sosem hallja meg őt, csak a hozzá közel állók.

A Bűbájos boszorkák c. sorozat egy epizódjában Phoebe, az egyik főszereplő banshee-vé változik, emellett Terry Pratchett A Kaszás c. regénye is alkalmazza őket, de összességében a banshee-k azon mitikus lények közé tartoznak, akik noha ismertek, mégsem igen találkozunk velük a népmeséken kívül.

Fantázialények - Kentaur

Botticelli: Pallas és a kentaur

A kentaurok a görög mitológia alakjai, később a rómaiak is átvették őket. Fejük és felsőtestük emberi, deréktól lefelé azonban egy ló testével rendelkeznek. Egyes esetekben szarvval vagy szárnnyal is ábrázolták őket. A mítoszok szerint Thesszália és Árkádia erdeinek lakói.

Megjelenésük kettőssége miatt a természetüket is ilyennek ítélik meg. Vannak féktelen, vad kentaurok, állati ösztöneik szolgái. Később úgy is ábrázolták őket, hogy Dionüszosz fogatát húzzák vagy Erósz meglovagolja őket, kifejezve ivásra és pajzánságra hajlamos természetüket. Találkozunk viszont bölcs és barátságos kentaurokkal is, például Kheirónnal, aki számtalan görög hőst (Akhilleusz, Aszklépiosz, Thézeusz stb.) nevelt és tanított, megbecsülése pedig akkora volt, hogy halála után Zeusz helyet biztosított neki az égen (Kentaur csillagkép).

Görög kentaur

A kentaurok eredetéről többféle nézet létezik. Van, aki Ixión és Nephelé, a felhőistennő gyermekeinek tartja őket. Mások azt mondják, hogy az ő fiuk, a félisten Kentaurosz thesszáliai kancákkal párosodott, és tőle származnak a kentaurok. Egy másik verzió szerint Kentaurosz Apolló és Stilbe nimfa gyermeke, Lapithus ikertestvére. Ha ezt vesszük alapul, akkor a kentaurokat, akik harcban álltak a lapita nemzetséggel, rokoni kapcsolat fűzi ellenségeikhez.

Kitűnő harcosoknak tartják őket, az íjjal különösen jól bánnak. Rendkívül gyorsak, ugyanakkor intelligensek és taktikusak. Általában csapatban élnek és harcolnak, vezetőjük a legöregebb és legbölcsebb kentaur.

A kép alkotója: Julie Bell

A róluk szóló mítoszokat arra az időre vezetik vissza, mikor a görögök kapcsolatba kerültek a nomád lovas népekkel. Ezek olyan tökéletes összhangban voltak a lovaikkal, olyan szilárdan ülték meg őket és harcoltak egyszerre, hogy a testük szinte eggyé olvadt a lóval, innen a kentaurok ábrázolása.

Noha a korai görög ábrázolásokon leginkább férfi kentaurokkal találkozni, néhol női párjuk is megjelent. Ovidius római költő például említést tesz egy Hylonomé nevű női kentaurról, aki öngyilkos lett, miután a férjét megölték a lapiták elleni háborúban. A női kentaurok létezése később is megmaradt, Shakespeare ír róluk a Lear királyban: "Centaurok alul, Bár asszonyok különben. Csak övig Birják az istenek; mi azon alúl van, Az mind az ördögé..." (4. felvonás, 6. szín, 124-127. sor)

A kentaurok a modern irodalomban is népszerűek. Mind a Narnia krónikáiban, mind a Harry Potter-sorozatban bölcs, nemes lényekként jellemzik őket, akik járatosak az íjászat, a gyógyítás és az asztrológia művészetében. Rick Riordan világában többféle kentaur is megjelenik: Chiron a klasszikus görög kentaurt testesíti meg, a többiek viszont buliznak vagy a gonosz Gigászok szolgái. Brandon Mull Titokfölde-sorozatában a kentaurok elitista csoportot alkotnak, és magukat mindenki másnál feljebbvalónak tartják. 

Fantázialények - Unikornis

Szeretem a fantasy-t, mert nagyobb szabadságot biztosít, mint a többi műfaj, amit eddig kipróbáltam. Az egyik legizgalmasabb része számomra a különféle mágikus, mitikus lényekben rejlik, akikkel az ember nem futhat össze nap mint nap az utcán. Legnagyobb sajnálatomra viszont azt tapasztalom, hogy manapság a természetfeletti fajok fogalma kimerül a vámpírokban és vérfarkasokban. Nincs velük különösebb bajom, de mikor csak ezzel vannak telezsúfolva a boltok polcai, az egy idő után elkeserítővé, unalmassá és idegesítővé válik. (szerk.: a bejegyzés eredeti publikálása óta tapasztalható némi pozitív változás. :))

Hogy könnyítsek az ellenérzésemen, elhatároztam, hogy írok egy-egy bejegyzést a különféle lényekről egyrészt a saját ismereteim és ötleteim gazdagítására, másrészt pedig azért, hogy megmutassam, a vérszívókon túl is létezik élet.

Az első választásom az unikornisra esett.

Az unikornis, vagy más néven egyszarvú nagy erejű mágikus lény, a tisztaság, bölcsesség és szabadság megtestesítője. A mai kultúrában fehér, lóformájú lényként találkozunk vele, pedig a történelem során számtalan különböző leírás készült róla.

Európában léteznek kecske- vagy szarvastestű, oroszlánfarkú, kecskeszakállas, vöröses-barnás színű unikornisábrák. A görögök a szarvát sem hosszú spirálszerűnek látták, hanem rövid, tompa, fekete, fehér és vörös színűnek. A görög mitológiában nem létezik az unikornis, helyette a természettudósok egy egzotikus, de valóban létező, Indiában honos lényt láttak benne. Számtalan állatokról szóló katalógusban szerepel mint magányosan élő vadállat, mely gyakran oroszlánokkal és elefántokkal viaskodik.

A hagyományos ázsiai unikornis még ennél is jobban eltér modern rokonától: pikkelyes bőre van, amely gyakran fehér, fekete, kék, sárga és vörös színű, a teste szarvasra hasonlít, a farka egy ököré, és van, hogy nem is egy, de két-három szarvval rendelkezik. Ezekben a kultúrákban jó ómen, ha valaki megpillant egy unikornist, mert azt jelzi, hogy bölcs és igazságos uralkodó ül a trónon.

Minden történetben közös, hogy az egyszarvúak kerülik az emberrel való konfliktust és szívesebben maradnak észrevétlenek. Amikor mégis emberrel találkoznak, nem támadnak rá, ezt a szívességet azonban nem mindig kapják vissza: számtalan európai mese szól arról, hogyan üldözik és csalják tőrbe őket a vadászok. Ennek egyik módja az volt, hogy szűz lányokat használtak csaliként (egyes források szerint csak ők érinthetik az unikornist), és mikor az állat elaludt az ölükben, lecsaptak rá.

A közhiedelem szerint az unikornis szarva képes semlegesíteni a mérgeket, ezért azok, akik ettől rettegtek, gyakran "unikornisszarvból" készült kupákból itták. Az egyszarvú teje, bőre és belei is nagy népszerűségnek örvendtek, mert afrodiziákumként és gyógyhatású szerekként tartották őket számon.

Az unikornis már Kr.e. 2500-ban, az Indus-völgyi civilizációban is népszerű jelkép volt és számtalan pecséten szerepelt.

A keresztény kultúrában Jézus szimbólumaként tartják számon, erre utalnak a középkori történetek is. Például a szűz lányokkal kapcsolatos legendákat Szűz Máriával állítják párhuzamba, mikor ölében tartja a kis Jézust. Más elbeszélésekben az unikornis a szennyezett vízbe mártja a szarvát, hogy a többi állat számára megtisztítsa azt - ez Krisztus áldozatára utal, melyet azért vállalt, hogy megszabadítsa bűneitől az emberiséget.

Az egyszarvút ma a csodák és a földöntúli szépség megtestesítőjeként tartjuk számon, de gyakran jelképez erőt és hatalmat is. Megjelenik Skócia és az Egyesült Királyság címerein, de nálunk is találkozhatunk vele többek között Eger címerében. Japánban egy népszerű sörmárka neve és szimbóluma is egyben, unikornist ábrázoló maszkokat pedig gyakran viselnek különböző fesztiválokon.

Napjaink irodalma további mágikus tulajdonságokkal ruházza fel az egyszarvút. A Harry Potter-sorozat első részében például szerepel, hogy az unikornis vére életben tartja a gyenge halandókat, de aki megöl egy ilyen tiszta lényt, azt örökké átok sújtja. Tanith Lee A fekete egyszarvú című könyvében a főhős megtalálja egy unikornis csontvázát, melyet összerakva az állat új életre kel.