Leporolva: Szereplők fejlesztés alatt - 6 alapvető kérdés karakteralkotáshoz

Korábban volt róla szó, hogy ha írás előtt szánunk némi időt a szereplők megismerésére, azzal a későbbiekben megkönnyítjük a dolgunkat. Említettem ezzel kapcsolatban az adatlapkitöltős/interjús módszert, ennek azonban megvannak a maga hátrányai, és nem is működik mindenkinél. Ha megalapozott háttér nélkül dobálunk össze mindenféle részletet, az gyakran nemhogy segítene, de még a lehetőségeinket is beszűkíti, ha a történetben végig egy efféle keretbe próbáljuk beletuszkolni a karaktert.

Nem kell mindent tudnunk a szereplőinkről, mielőtt belekezdünk az írásba. Előfordul, hogy néhányuk hangjára azonnal rátalálunk és úgy ismerjük, mint saját magunkat, de a többségükkel aközben barátkozunk meg, hogy meséljük a történetüket. Ebben az esetben árthat, ha előre legyártott formuláknak akarjuk megfeleltetni őket és nem hagyjuk, hogy együtt fejlődjenek a sztorival - ez sikeres út a kartonemberkékhez.

Szeretek mindenfélét összeírni a szereplőkről, mielőtt belekezdenék a mesélésbe, de el kell ismernem, hogy ezek nagy része sosem fog belekerülni a történetbe. Ugyanakkor vannak olyan információk is, amelyeket tényleg ajánlatos tisztázni írás előtt, különben jó esélyünk van rá, hogy a tizenharmadik fejezetnél (ha egyáltalán eljutunk odáig) egyszer csak elakadunk és nem tudjuk, merre tovább. Nem oldalakon át tartó adatsorról van szó, hanem a hátterükre, személyiségükre, érzelmi állapotukra vonatkozó információkról. Ezekkel sokkal hasznosabb tisztában lenni, mint a fizikai dolgokkal, ha a történetnek még csak körvonalait ismerjük.

Hétindító írós-olvasós #11

Forrás

Könyves-írós idézet a hétre:

"Az irodalom célja, hogy a vért tintává változtassa." - T.S. Eliot

Vers a hétre:

Szabó T. Anna - Szemben

Tükörbe nézz, ott van az ördög:

ez az arccsont, ez a szemöldök,

az üveges üres tekintet,

ami belülről figyel minket,

fészket rakott a koponyában,

tőle mozog a nyelv a szájban,

nélküle a test összetört rög:

tükörbe nézz, ott van az ördög.

2.

Tükörbe nézel, ott van Isten:

pórusaidban, sejtjeidben,

csak működik benned nyugodtan,

nem bámulja magát, csak ott van,

nem kér, nem szólít, nem nevez meg,

nem mondja azt sem, hogy szeretlek,

mert nem vagy és a tükör sincsen:

tükörbe nézel, ott van Isten.

Kreatív feladat íráshoz:

Készíts interjút a szereplőiddel! (Részletesebb instrukcióért és példáért lásd a tegnapi bejegyzést.)

Gondolkodnivaló íráshoz:

Ha megfilmesítenék a regényedet, kiket tudnál elképzelni a főbb szerepekben?

Olvasnivaló:

A héten szeretném befejezni a Kokorót és belekezdeni egy újabb Szószeki-regénybe. Ezen kívül tegnap végre olvastam egy kicsit a Scart, jó lenne azt is folytatni.

Arra gondoltam, ha már hétről hétre kitalálom ezeket az írós feladatokat, nem ártana, ha magam is elkezdeném megoldani őket. Megpróbálkozom vele, aztán ha nem lesz vállalhatatlan az eredmény, posztolom majd itt is, mit szóltok?

Ha nektek is van kedvetek kipróbálni őket, akár hozzászólásban, akár e-mailben küldjétek el, mit alkottatok, mert nagyon kíváncsi vagyok rájuk. Ha szeretnétek, szívesen ki is teszem a blogra. 

Írásra fel! :)

Leporolva: Ők a sztori sztárjai - Készíts velük interjút!

Forrás: ?

(Update: Mostantól a bejegyzésekben szereplő képeken elérhető a Pin it gomb, ha föléjük viszitek az egeret. Minden megosztásért hálás vagyok. ♥)

A mai bejegyzés témája a szereplőinkkel való ismerkedés. Vannak, akik kész élettörténettel érkeznek hozzánk és követelik, hogy írjunk róluk. Kérés nélkül is folyamatosan locsognak mindenről, amiről épp kedvük tartja. Másokkal azonban nehezebb dolgunk van. Velünk vannak, mint az árnyék, de csak bámulunk rájuk értetlenül, mert sehogyan sem sikerül szóra bírni őket.

Véleményem szerint a karakterek megismerésének egyik legjobb módja az, ha írunk róluk. Ha még nem állunk készen, nem feltétlenül magát a történetet, csak kiragadott pillanatokat az életükből. Érdemes például tudni, hogy mit csináltak, mielőtt belekeveredtek a jelenlegi bonyodalmakba. Hagyjuk, hadd meséljenek róla, hogy miért lettek azok, akik. De legalább annyit elmond, hogy mit csinálnak, amikor épp nem a cselekmény labirintusában bolyonganak: hogyan töltenek egy átlagos hétköznapot vagy egy esős vasárnap délutánt. Ilyenkor ne gondolkozzunk azon, hogy minek kellene történnie legközelebb, inkább sodródjunk a szereplővel és figyeljük, hogy a leírtak mit árulnak el az egyéniségéről.

Van azonban, mikor ez egyszerűen nem működik: annyira titkolóznak előttünk, hogy még a legártatlanabb részletekbe sem nyerünk bepillantást. Ilyenkor kell bekeményítenünk: becserkészni és leültetni őket egy szép hosszú beszélgetésre.

Ennek többféleképpen állhatunk neki. Foghatunk egy előre legyártott kérdéssort, amelyet megválaszolunk a szereplőnk nevében, de leírhatunk egy párbeszédes jelenetet is, mintha szemtől szemben ülnénk velük. Az előbbi tényszerű és arra kényszerít, hogy utánagondoljunk a dolgoknak, az utóbbi viszont lehetőséget ad arra, hogy megtaláljuk a szereplő hangját és elkapjuk a személyisége lényegét.

Elképzelhetjük, hogy megbeszéltünk a szereplővel egy interjút (könnyedén belemegy a dologba, vagy győzködni kell? ő akarja kiválasztani a helyet és az időt, vagy ránk bízza?), és találkozunk (mikor és hol?). Megfigyelhetjük, hogy mi az első benyomásunk róla (mi van rajta; mit csinál, mielőtt észrevenne minket; idegesnek látszik az interjú miatt?), és azon túl, hogy a kérdéseinkre válaszolgat, leírhatjuk azt is, mindezt hogyan teszi (milyen az arckifejezése; milyen mozdulatokat tesz beszéd közben; igazat mond vagy hazudik; válaszol egyáltalán?). Még az is lehet, hogy nem talál minket szimpatikusnak és egyszerűen távozik a helyszínről (vagy tetszőleges módon végez velünk, ha épp ilyen karakterről van szó).

Ilyesmire gondolok (Rai és Liniell a saját szereplőim):

Alig hiszem el, hogy Rai mégis eljön az interjúra. Mikor megkértem rá, nevetve bocsánatot kért és elutasított. A hadnagya viszont, Liniell, még aznap este felkeresett és közölte, hogy a parancsnok holnap délutánra vár. Vajon mitől változott meg a véleménye? Gyanítom, hogy Liniell lehet az oka - ki merne ellentmondani annak a nőnek?

A teaház, ahová a meghívás szól, hangulatos épület a főtér sarkán. Bent körül sem kell néznem, azonnal megakad a szemem Rain. Az ablak mellett ül és a pincérlánnyal cseveg. Ha a pír a lány arcán jelent valamit, nem a rendelését adja le.

Odasétálok hozzá. Udvariasan köszön és hellyel kínál, de nem küldi el azonnal a lányt.

- ... szóval ha újból előjönne az a hátfájás, ne habozzon üzenni nekem. - Kivillantja a fogait, és a pincérlány még jobban elpirul.

Kezdem kellemetlenül érezni magam, ezért közbeszólok. - Nem tudtam, hogy az osztagában civileket is fogadnak.

- Az osztagban nem is. De mint parancsnok, szolgálaton kívül megválogathatom, kiket akarok kezelni. - Egyre jobban vigyorog, és én már nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt ez az interjú...

Kissé tudathasadásos jellege van a dolognak, de ezt a kockázatot vállalnunk kell, ha egyszer a fejükbe akarunk látni. :)

Az, hogy milyen kérdéseket tegyünk fel nekik, erősen történetfüggő. Általánosságban azt tudom javasolni, hogy próbáljunk a külső, elsőre szembetűnő dolgok mögé nézni. Jó tudni, hogy milyen a szereplő haj- vagy szemszíne, hol született és mit dolgozik, de a száraz tényekből még nem derül ki, hogyan reagálna egy adott helyzetben. Azok a kérdések, amelyek a személyiségére világítanak rá, abban is a segítségünkre lesznek, hogy a cselekményt miképpen alakíthatjuk.

Itt találtok egy általam összeállított kérdéssort, amelyet megválaszolhattok a szereplőitek nevében, ha elakadtatok, vagy fel is használhatjátok, hogy interjút készítsetek velük. Természetesen lehet, sőt ajánlott igény szerint kiegészíteni és módosítani.

Ti mennyit tudtok a szereplőitekről, mielőtt elkezdtek írni? Könnyen ismerkedtek velük, vagy eltart egy darabig, mire kihúztok belőlük valamit?

Bepillantó #1

A háttérkép forrása

Mivel a 31 nap a jobb blogolásért ötödik napi feladata során több helyről is azt a visszajelzést kaptam, hogy szívesen olvasnátok részleteket az írásaimból, így arra gondoltam, indítok egy Bepillantó nevű rovatot. Nem lesz rendszeres, lehet, hogy egyszerre csak néhány sort teszek majd közzé, de remélem, azért elolvassátok majd ezeket a bejegyzéseket is. 

Az őszinte, konstruktív kritikának természetesen mindig örülök.

Az alábbi részlet az aktuális regényem elején található. Rengetegszer átdolgoztam már a sztorit, de ez valahogy állandó eleme maradt a történetnek.

Miért van, hogy írónak lenni egyszerre fantasztikus és nehéz?

Ezt a bejegyzést még 2010-ben írtam, és ahogy ma újraolvastam, még mindig igaznak érzem. Nem vagyok már tinédzser, sok akkori szorongásom megszűnt és elégedett vagyok a mostani életemmel, ugyanakkor a bizonytalanság, hogy jó úton járok-e, időről időre felüti a fejét. A válaszom mindig az, hogy igen, ez a poszt pedig nagyon jó emlékeztető számomra arról, hogy mekkora utat jártam be az elmúlt néhány évben.

Ha úgy érzitek, a bejegyzés végén beszélgessünk a Ti tapasztalataitokról, nagyon kíváncsi vagyok.

Forrás: ?

"Writing is the only thing that, when I do it, I don't feel I should be doing something else."

("Egyedül írás közben nem érzem, hogy valami mást kellene csinálnom.")

- Gloria Steinem

Írni, írónak lenni nem könnyű, bármilyen életszakaszban is van az ember. De a legnehezebb dolguk talán mégis a tiniknek, fiatal felnőtteknek van.

Néhány évig én is beleesem még ebbe a kategóriába, ezért döntöttem úgy, hogy megosztom az ezzel kapcsolatos gondolataimat.

Az írás régóta elveszi az időm egy részét, mégsem tartok egyetlen percet sem elvesztegetettnek. Úgy érzem - és azt hiszem, ez már nem is fog változni -, hogy az alkotással járó izgalom és munka az egyik legfantasztikusabb dolog, amit eddig megtapasztalhattam. Természetesen vannak más, "való életbeli" dolgok, amiket csak fiatalon élhetek át, ezeket ugyanúgy nem cserélném el semmiért. De az írás a szenvedélyem, és ha hiányozna az életemből, a mostani énem jóval szegényebb lenne.

Ettől függetlenül vannak dolgok, amik igencsak megnehezítik az írói ambíciók vállalását, különösen a tinikorban:

Senki nem vesz komolyan

És ez valószínűleg így is lesz, amíg az ember ténylegesen ki nem adja az írásait. Ez a szakma amúgy is elég bizonytalan, a nem író, sőt sokszor olvasni sem szerető környezetünkkel pedig már-már lehetetlen megértetni, hogy igenis komolyan gondoljuk, amit csinálunk, és van értelme folytatni. Heh, néha még magamat is győzködnöm kell róla! Láttam mások arcát, mikor megtudták, hogy szeretek írni: "Nincs elég tapasztalatod, ugyan miről tudnál írni? Ez csak tinédzserkori dráma, majd kinövöd!" De összeszorítottam a fogam és mosolyogtam. Talán igazuk van, talán nem. Az egyetlen, amit tehetek, hogy folytatom, amíg úgy érzem, megéri. Ha tényleg írnom kell, előbb-utóbb ki fog derülni, és mások véleménye addig nem számít.

Depressziósnak és öngyilkos hajlamúnak bélyegeznek

Mikor az egyik osztálytársam megtudta, hogy szeretek írni, mielőtt bármi mást mondhattam volna, azonnal azt feltételezte, hogy halni vágyó verseket költök egy sötét sarokban. WTF?! Másoknál talán nem ennyire drasztikus a helyzet, de az biztos, hogy sokaknak előítéletei vannak az írókkal/költőkkel szemben, és cseppet sem segít a helyzeten, ha mindemellett még tinédzser is az ember. A család jó esetben képes elfogadni, az idegenek cseppet sem érdekelnek, a legrosszabb viszont minden bizonnyal a kortársak véleménye. Ebben az életkorban vágyunk leginkább arra, hogy be tudjunk illeszkedni, de sajnos lassan az is csodálkozást vált ki, ha egy tini szeret olvasni. Ha emellett még ír is, azt gyakran vállalni sem meri...

Kevés lehetőség van hasonló érdeklődésűekkel találkozni

Szerencsésnek érzem magam, amiért három olyan embert mondhatok barátomnak, akik szintén írnak. Mielőtt felfedtük volna egymás előtt ezt a nem is olyan nagy titkot, gyakran majd' megfojtott a vágy, hogy végre beszélhessek valaki olyannal, aki legalább annyira lelkesedik az írói világ iránt, mint én. Rajtuk kívül is voltak, akik meghallgatták a karakterem fantasztikus háttérinfóját, vagy az aktuálisan felfedezett részletet, ami majd életre kelti a kitalált világomat, és ezért hálás vagyok nekik. Abban viszont, hogy fejlődni tudjunk, olyanok visszajelzésére van szükség, akik tudják, mit lássanak a sorok mögött és építő kritikát tudnak nyújtani. Vannak kisebb-nagyobb online közösségek, de az nem ugyanaz, mint szemben ülni más írókkal és letörölhetetlen vigyorral áradozni a legújabb ötletről.

Ugyanakkor a nehézségek ellenére előnyökkel is jár, ha az ambíciónkat nem hagyjuk elkallódni és a képességünk csiszolására törekszünk:

Új perspektívákat nyit

Valószínűleg igaz ez más művészeti ágakra is, nem csak az írásra. Ha kicsit is komolyan vesszük, a napjaink részévé válik és néha anélkül formálja a gondolkodásunkat, hogy észrevennénk. Mások helyzetébe kell képzelnünk magunkat, figyelnünk kell a részletekre és kénytelenek vagyunk a dolgok legmélyére ásni, ha hiteleset akarunk alkotni, ehhez pedig van, hogy olyan nézőpontokat is figyelembe kell vennünk, amiket korábban elítéltünk vagy elképzelhetetlennek tartottunk. Hozzásegít nemcsak ahhoz, hogy idővel jobb és szebb dolgokat alkossunk, de ahhoz is, hogy a hétköznapi életünkben új szempontok nyíljanak.

Megváltoztatja az olvasás élményét

Néha még mindig nem tudom eldönteni, hogy örülök-e ennek a változásnak vagy sem. Kevesebb könyvre mondom azt, hogy jó, mert ahogy tanulom az írás művészetét, képessé válok észrevenni bennük a szerzők által elkövetett hibákat. Ez egyrészt jó érzéssel tölt el, mert biztosít róla, hogy az erőfeszítésem nem veszik kárba, de másfelől annyira idegesítenek az elszúrt dolgok, hogy gyakran képtelen vagyok végigolvasni egy olyan könyvet, amit korábban élveztem volna. Ha viszont  olyan művel találkozom, amire tapasztaltabb szemmel is azt tudom mondani, hogy hűha, akkor az eddiginél magasabb szinten tudom értékelni az írást, és még többet tanulhatok belőle.

Az iskolában/munkahelyen is jól jön

Gimnáziumban, egyetemen, de még a munkahelyen is állandóan előfordul, hogy papírra kell vetnünk dolgokat. Ha dolgozatot, esszét vagy beszámolót kell írnunk valamiről, hatalmas előnyt jelent, ha a szabadidőnkben sem áll távol tőlünk a papír és a toll: egyrészt valószínűleg megtanultunk helyesen írni, másrészt jóval kisebb erőfeszítéssel, kevesebb idő alatt tudjuk teljesíteni a kiszabott feladatot.

Mint mindennek, az írásnak is vannak nehézségei, de ha képesek vagyunk ezeken felülemelkedni, az általában duplán kifizetődik. Azt hiszem, a későbbiekben sokat köszönhetek majd annak, hogy nem adtam fel az álmom - még akkor is, ha nem lesz belőlem publikált író.

Kíváncsi lennék mások tapasztalataira is a témában. Milyen nehézségeket támasztott a környezetetek, és hogyan próbáltatok felülemelkedni rajta? Tényleg nehezebb tiniként vállalni az írást, mint más életkorban?

Hétindító írós-olvasós #10

Forrás

Könyves-írós idézet a hétre:

"Elkezdeni egy regényt olyan, mint ha ajtót nyitnánk egy ködös vidékre: még alig látunk valamit, de orrunkban már ott a föld illata, s már érezzük a szél cirógatását." - Iris Murdoch

Vers a hétre:

László Noémi - Invocatio

más csendből jössz

másként bánsz a szavakkal

bőröd az érintésről másként vélekedik

folyosókon más idegen fordul meg utánad

tétova járásodban más űr más a hatalma

vékony a szál ami kapcsol

hozzád más egeket fűz

arcod másként műveli fények színe-fonákját

más nehezékkel méred a kincseidet s már

át nem adod soha másnak a mozdulatot

amit itt most más szeme rád szab

Kreatív feladat íráshoz:

Gyűjts minél több klisét! Ezek közül melyik az, amelyik leginkább zavar, leginkább elcsépelt mostanában? Ha megvan, gondold végig, hogyan tudnád kifordítani, a feje tetejére állítani, hozzátenni vagy elvenni belőle valami olyat, amitől máris nem lesz klisé. Írd meg olyan röviden vagy hosszan, ahogy tetszik.

Gondolkodnivaló íráshoz:

Van a történetedben olyan elem, amit mások klisének tarthatnak? Alkalmazd rá a fenti feladatot, gondold végig, hogyan tudnád egyedivé tenni.

Olvasnivaló:

Nagyon-nagyon sürgősen el kellene kezdenem olvasni a szakdogáimhoz. *pánik* Nacume Szószeki, ugye olvasmányos és könnyen érthető vagy?!

Hétindító írós-olvasós #9

Forrás: Sophie Powell

Könyves-írós idézet a hétre:

"Az olvasás legjobb pillanatai azok, amikor rábukkansz valamire - egy gondolatra, egy érzésre, egy nézőpontra -, amelyről korábban azt gondoltad, hogy különleges és csak rád jellemző. Most meg itt van, valaki más által leírva. Valaki olyan által, akivel sosem találkoztál, aki talán már rég halott. Mégis olyan, mintha kinyújtaná a kezét, hogy megfogja a tiédet." - Alan Bennett

Vers a hétre: 

Reményik Sándor - A rongy éneke a gránithoz

Születtünk. Te vulkáni lökésből 

Emelkedtél lélek-hatalmasan.

Én csak úgy leszakadtam valahonnan. 

Zsákfoltja, ingfoszlány, zászlócafat:

Olyan mindegy, - a rongy csak rongydarab. 

Hurcolnak, vonszolnak mindenfele,

És dolmányokra varrnak paszomántnak: 

Vagyok világdísz, - s magam szennyese: 

Világhoz s dolmányokhoz mi közöm? 

Húznám, húznám a békesség körét 

Magam körül: én egyetlen köröm.

De hurcoltatom s varratom magam,

És nem mondok sem igent, sem nemet, 

És sírva nézek gránit, tereád,

Ki a rád törő hangok ostromát 

Mély férfi-visszhanggal visszavered.

És néha, mikor mély-magamba szállok, 

Tudom: én vétkem is, hogy ronggyá lettem, 

Bűneimmel a sorsnak segítettem.

De máskor fellázadok keserűn, 

Végig az ősök végtelen során 

A világ fundamentomáig látok, 

Látom, a nemzés sötét mámorában 

Vándorol a vér, s vele áldás, átok. 

A végtelen sor végén Isten áll:

A zord ősnemző. Rendel és ragyog. 

Fensége szörnyű, hozzáférhetetlen, 

És hajlíthatatlan és érthetetlen, 

Amit rólunk elvégzett: állni fog. 

Neked nem érdemed, hogy gránit lettél,

És nekem nem vétkem, hogy rongy vagyok.

1934. január 7.

Kreatív feladat íráshoz:

Képzeld el, hogy az egyik szereplődről újságcikket írtak. Miről szól? Írd meg a cikket!

Gondolkodnivaló íráshoz:

Melyik az a része a történeted helyszínének, világának, amelyre eddig nem fordítottál kellő figyelmet? Próbáld elképzelni, hogy ha most olvasnád először az írásodat, mire lennél kíváncsi egy ilyen világgal kapcsolatban. Ha új dolog merül fel, amelyet fontosnak érzel, gondold végig, hogy be tudod-e illeszteni egy már meglévő vagy jövőbeli részletbe.

Olvasnivaló:

A héten az utolsó vizsgáimra készülök, úgyhogy a következő pár napban japán irodalom és filológiai kérdéseket feszegető tanulmányok társaságában fogom tölteni az időmet. A hétvégére szeretném befejezni Farkas Lívia Ennél zöldebb nem lesz! című önfejlesztő könyvét és hozzálátni a benne lévő gyakorlatokhoz, mert nem lehet elégszer emlékeztetni rá, mennyire elengedhetetlen az élethez a tudatosság.

Ti mit olvastok a héten? Mennyit írtatok már 2015-ben?

A világtervezés legfontosabb eleme

A múlt héten az előző blogom világtervezős bejegyzéseit osztottam meg veletek. Több mint négy év telt el azóta, hogy ezeket megírtam (jó ég, na most kaptam sokkot!), így kiegészíteném a sorozatot még egy poszttal, amely talán egy kicsit más megvilágításba helyezi az eddigieket (mintegy égi jelként, hogy jó helyen tapogatózom, nemrég találkoztam Hannah Emery szociológus fantasy kultúrák létrehozásáról szóló írásával, amelyet mindenképpen érdemes elolvasni).

Nem ritka, hogy a világtervezés több időt vesz igénybe, mint maga az írás, hiszen legyen szó sci-firől, fantasyről vagy történelmi regényről, egy gondosan felépített háttér elengedhetetlen része annak, hogy a művünk hiteles legyen az olvasó szemében. Ha már eldöntötted, hogy a történeted a mi világunkban vagy valahol máshol játszódik, végiggondoltad a legfontosabb kérdéseket a helyszíneddel és az ottani emberek életével kapcsolatban, esetleg már a főszereplődet is elképzelted eme rendszeren belül, akkor is van még valami, amire különösen érdemes odafigyelni. Véleményem szerint a világtervezés legfontosabb eleme, amely nélkül a legrészletesebben kidolgozott (fantasy)kultúra sem kelhet igazán életre, a diverzitás.

Forrás: ?

Mi az a diverzitás és mi köze van a regényíráshoz?

Diverzitás, vagyis sokféleség. A való életben sem egységes egy-egy kultúra, akkor egy általunk kreált világban hogyan lehetne az? Akár térben, akár időben mozdulunk el a történetünk jelenétől, az mindenképpen valamiféle változással kell hogy járjon. Ha megnézzük az Amerikába emigrált magyarok kultúráját (vagy nem is kell annyira messzire mennünk, tekintsünk csak egy kicsit az országhatáron túlra), akkor is lesznek köztük ismerős elemek, de nagy eséllyel olyanok is, amelyek teljesen újak, nálunk már nem élnek vagy nem ilyen formában. De elég, ha körülnézünk a saját házunk táján, mondjuk, hogy különböző országrészből származó ismerősök hányféleképpen nevezik meg ugyanazt dolgot. Ha azt mondom, hogy pampuska, pánkó vagy herőce, minden magyar tudni fogja, hogy a fánkra gondolok? Nem valószínű, pedig ha kilépünk a fővárosból, mindet használják ma is. Vagy gondoljunk a szubkultúrákra: részei a nagy egésznek, de egy bizonyos ponttól jelentősen eltérnek tőle, egyetlen ember pedig több szubkultúrának is a tagja lehet anélkül, hogy tudatosan dolgozna ezért.

Az időbeli változás még jelentősebb nemcsak a nyelv, hanem a kulturális gyakorlatok, egyáltalán a világnézet kapcsán. Kétszáz éve elképzelhetetlen, sőt egyenesen felháborító és megbotránkoztató volt még a gondolata is annak, hogy a nők szavazati jogot kapjanak vagy egyetemre járjanak. A világ felfedezésével és globalizálódásával nemcsak addig teljesen elszigetelt kultúrákat ismert meg a nyugati ember, hanem eszmék, áramlatok, gazdasági modellek, szavak stb. is átlépték az országhatárokat és beépültek egy-egy nép hagyományába. Ezek a folyamatok nem egyik pillanatról a másikra zajlanak, az átvétel pedig általában az eredeti dolog bizonyos mértékű deformálódásával jár: a helyi viszonyoknak megfelelően van, amit elvesznek belőle, van, amit hozzáadnak, vagy épp teljesen más jelentéssel ruházzák fel. Gondoljunk csak a különböző karácsonyi szokásokra a világban vagy arra, hogy mit értünk mi és a világ többi része gulyás alatt.

Egy-egy ember vagy nagyon apró közösség elszigeteltsége még megoldható és elképzelhető lehet, de egy egész kultúráé már nem, még akkor sem, ha mondjuk egy bura alatt, falak között vagy kemény diktatúrában élik le az egész életüket. A deviancia, vagyis a normától eltérő viselkedés mindenképpen fel fogja ütni a fejét. Deviancia alatt nem kell feltétlenül súlyos dolgokra gondolnunk: a mainstreamhez képest deviánsnak számítanak a fentebb már említett szubkultúrák, de egy szigorúan keresztény elvű társadalomban például az is, ha egy nő nem akar gyereket. Hogy a bejegyzés elején említett cikket idézzem: milyen élete lehetne annak a dothrakinak (lovas-harcos nép a Trónok harcában), aki szerencsétlenségére úgy születik, hogy allergiás a lószőrre? 

Egy társadalom, egy kultúra sosem lehet egységes, mert a tagjai mind különbözőek, időben és térben különböző hatások érik. Ez igaz akkor is, ha a mi világunkról írsz és akkor is, ha te találtad ki az egészet. Érdemes tehát átgondolni, hogy a történelem folyamán melyek voltak ezek a hatások, milyen változások következtek be és hányféleképpen jelentkezik a történetedben a diverzitás, amely ezeknek a változásoknak elengedhetetlen következménye. 

Ha lemaradtál volna a világtervezős sorozat előző részeiről, itt elolvashatod őket:

Hogyan teremtsünk világot a semmiből? - 1. rész

Hogyan teremtsünk világot a semmiből? - 2. rész

Gondolatébresztő kérdések világtervezéshez

Leporolva: Gondolatébresztő kérdések világtervezéshez

Forrás: ?

A tegnapi és tegnapelőtti világtervezős bejegyzések folytatásaként az alábbiakban olyan kérdéseket olvashatsz, amelyek kiindulópontot adhatnak a saját történeted világának megtervezéséhez. Minden világ egyedi, így ez a lista csak általánosságokból állhat, de lehet, hogy találsz a kérdések közt olyasmit, ami eddig elkerülte a figyelmed vagy új ötleted támad tőle.

Honnan származik minden?

Ha a mágiamentes Földünkről írsz, ezen valószínűleg kevesebbet kell gondolkoznod (hiszen mindennek utána tudsz nézni). Ha viszont úgy döntesz, hogy vámpírt, vérfarkast és ki tudja milyen természetfeletti dolgot helyezel a békés külvárosba vagy a földalatti csatornarendszerbe, nem árt tisztában lenned vele, hogyan is került oda.

Mikor jött létre a faj/a mágia/alkímia stb.? Mindig is létezett, az emberrel egyidős vagy csak később alakult ki? Milyen evolúciós folyamat vezetett a létrejöttéhez és miért volt szükség rá? Milyen eszköze volt a túlélésre? Hogyan maradt titokban? Ha nem maradt titokban, hogyan reagált rá a környezet?

Jó példát látni erre a Twilightban: az indiánokból akkor tört elő a farkas, mikor a túlélésük veszélyben forgott, és mikor a fenyegetés elmúlt, a képességük nemzedékeken át szunnyadt. Gondoljunk bármit Stephanie Meyer művéről, ezt mindenesetre jól csinálta: ha nem találta volna ki, miért és hogyan működik, kevésbé lenne hiteles, hogy fiatal srácok egyszer csak óriás vámpírölő farkasokká változnak.

Hasonló a helyzet, ha kitalált világról van szó: kérdezned kell. Evolúció során alakult ki minden vagy az istenek hozták létre? Ha az utóbbi, hol vannak most ezek az istenek? Ma is beleszólnak a világ működésébe? Az emberek tudnak a létezésükről?

Éghajlat:

Jelentéktelennek tűnhet, pedig sok mindent befolyásol. A legészakibb területeken például a nyári hónapok alatt éjszaka is süt a nap, a téli időszakban viszont már délután lenyugszik. Ha ezt tudod, az  ide helyezett írásodnak hiteles színezetet adhatsz vele, ha viszont július közepén este kilenckor napnyugtáról és sötétről beszélsz, elveszítheted a tapasztaltabb olvasóid bizalmát.

Vannak évszakok? Ha igen, mennyi és mi jellemző rájuk? Sokat esik az eső/hó? Mely időszakban? Mennyire van hideg/meleg? Az időjárást is számításba kell vennünk, mint világot formáló réteg: meghatározza az öltözködést, az emberek viselkedését és életkörülményeit, a mezőgazdaságot, az építészetet, a szokásokat, az ott élő növényeket, állatokat stb.

Egy állandó hóval borított területen meleg bundákba öltözködnek (honnan szerzik az alapanyagot? ki készíti el? mindenki megengedheti magának a jó minőségű szőrméket?), majdnem az egész testük takarásban van, így előfordulhat, hogy tabunak számít mások előtt csupasz bőrt mutatni. Ugyanakkor egy olyan helyen, ahol állandó a hőség és szárazság, lehet, hogy teljesen elfogadott dolog meztelenül végigsétálni az utcán, és kiközösítik azt, aki takargatni akarja a testét.

Arról nem is beszélve, hogy mivel szabotálhatnánk egyszerűbben hőseink terveit, mint egy jól irányzott természeti katasztrófával? Egy tűzvész az erdőben, ahonnan az élelmet nyerik, vagy egy homokvihar, ami miatt nem tudnak időben elindulni, nagyszerű alkalom rá, hogy erőltetettség nélkül bonyolítsunk a szálakon és megmutassuk, hogy a szereplőinket milyen fából faragták.

Intelligens élőlények:

Kik lakják az általad teremtett világot és hogyan alakultak ki? Evolúció során, mutációval, vagy egészen máshogy? Léteznek emberek? Mi jellemző az egyes fajokra, és hogyan viszonyulnak egymáshoz? Békében élnek vagy állandó háborúskodásban? Elismerik egyáltalán a másikat mint intelligens faj? Szaporodhatnak egymás között? Hogy kezelik a félvéreket? Harmóniában vannak a természettel, vagy egy iparosodott, mechanikus világban élnek? Ha az utóbbi, milyen következményekkel jár a környezet pusztulása?

Állatok, növények és a mezőgazdaság:

Milyen élőlények jellemzők az adott területre? Egy-egy állat- vagy növényfaj akkor is kiszínezheti a történetedet, ha a mi világunkról írsz. Bizonyos helyeken állandó problémát jelentenek a kártevő állatok, van, ahol mindennapos kígyókat találni a házban, de olyan is előfordult már, hogy valakinek egy aligátor úszkált a medencéjében. Ha egy lezuhant repülő túlélőiről írsz, nem árt tisztában lenned vele, hogy milyen ehető növényeket találhatnak a szigetükön, és melyek a mérgezőek - ezt a szereplőidnek persze nem kell feltétlenül tudniuk, érdekes végignézni, hogyan jönnek rá minderre saját maguktól.

Ha nem modern helyszínen játszódik a történeted, ez még fontosabb. Az ott élőknek valószínűleg maguknak kell előállítaniuk az élelmet és az eszközöket, így jó, ha tudod, hogy milyen növények és állatok jellemzőek az éghajlatra, amely mellett döntöttél. Természetesen saját fajokat is létrehozhatsz,  de mindenképpen maradj következes. Teljesen más élővilága van Magyarországnak, mint az afrikai szavannának, és ez egy kitalált világban sem lesz másként.

Milyen időszakban mit termesztenek? Milyen fából készítenek tárgyakat? Tartanak hobbiállatokat? Vannak bizonyos fajoknak kulturális vonatkozásai, mint Indiában a tehénnek? Ha igen, hogyan alakult ki mindez? Milyen céllal tenyésztik az egyes állatokat? Mindenki magának termeli az ételt, vagy egy bizonyos réteg látja el a többieket? Van elég termőföld, képesek megtermelni a szükséges mennyiséget, vagy behozatalra szorulnak, esetleg éheznek?

Az, hogy ki mit eszik, segíthet a társadalmi osztályok elkülönítésében is. Régen kizárólag a gazdagok engedhették meg maguknak, hogy fehér kenyeret egyenek, a szegényeknek barna kenyérrel kellett megelégedniük, amit kevésbé jó minőségűnek tartottak (ma persze már tudjuk, hogy ezek fogyasztása segít megelőzni bizonyos hiánybetegségeket, amelyek a gazdagok körében igen gyakoriak voltak :)).

Iparágak, nyersanyagok, gazdaság:

Manapság az átlagember bemegy a boltba, telepakolja a kosarát, fizet, majd hazakocsikázik a megvásárolt termékekkel. Bizonyos történetekben ez elég, és egy fantáziavilágban is nagyon könnyű azt mondani, hogy a szegény ember kiment a szekerével a piacra...

De honnan szerzi a pénzt, hogy meglegyen a napi betevője? Mindenütt ugyanolyan pénzt használnak? Ha nem, hol fogadják el őket? Vannak váltópénzek? Létezik egyáltalán pénz ebben a társadalomban, vagy cserekereskedelmet folytatnak? Ha az utóbbi, mennyit ér egy tyúk, egy tojás, egy zsák búza? Mindenkinek joga van eladni az áruját? Vannak állandó üzletek, vagy időközönként vásárt, piacot rendeznek? Kereskednek más népekkel? Ha igen, milyen termékeket, nyersanyagokat visznek ki, és melyekből szorulnak behozatalra? Milyen módon és útvonalakon zajlik a kereskedelem? Vannak veszélyei? Milyen iparágak jellemzők a területre? Milyen foglalkozásokat becsülnek meg és melyeket nézik le?

A szegényeknek valamiből meg kell élniük, a gazdagok pedig valahonnan szerezték a pénzüket. A már korábban is említett fagyos területen bizonyára nagy becsben tartják a vadászokat és mesterembereket, mert ők látják el a közösséget a túléléshez szükséges élelemmel és eszközökkel, de nem becsülik sokra azokat, akik nem végeznek kétkezi munkát.

Vallás:

Hosszú oldalakat lehetne teleírni azzal, hogyan formálta és formálja ma is a vallás az emberi gondolkodást. Nem kizárólag isten(ek)ről van szó: ez határozza meg, hogy milyennek látjuk a világot, amelyben élünk, mit gondolunk az univerzum működéséről és hogyan szervezzük e nézetek köré az életünket, milyen erkölcsi normákat követünk, mit ítélünk jónak és rossznak. Bárhová helyezzük is a történetünket, ezt a kérdéskört lehetetlen megkerülni, mert a szereplőknek előbb-utóbb szembe kell nézniük Az Élet Nagy Kérdéseivel.

Legelőször ismerned kell a különböző kultúrák vallásait. Ha valós helyszínről írsz, elég az arra jellemzőt, de ha egy teljesen új vallást akarsz létrehozni, lehetőleg minél többet. Ezen az oldalon rövid leírásokat találsz a különböző hitrendszerekről, érdemes legalább ennyit elolvasni. (Részletesebben, ráadásul magyarul például itt, a bal oldalon a Vallások címke alatt találhatsz olvasnivalót, de alapvetően az egész oldal nagy segítség lehet különböző kultúrák megismeréséhez.)

Oktatás:

Nem mindig volt kötelező állami oktatás. Hosszú időn át ritkaságszámba ment, hogy valaki írni és/vagy olvasni tudott. A tanult emberekhez is másként viszonyultak: volt, ahol nagyon megbecsülték őket, máshol feleslegesnek tartották vagy féltek tőlük. Ráadásul kezdetben csak a férfiak járhattak iskolába, a nőknek kizárólag a háztartásra volt gondjuk. Általában az édesanyjuk tanította őket, vagy ha előkelőbbek voltak, tanárt fogadtak melléjük, aki a kultúráról és a művészetekről oktatta őket.

Ma sem kezelik mindenhol ugyanúgy az oktatási kérdést. Különféle iskolarendszerek léteznek, különféle nézeteket és készségeket erősítenek a diákokban. Ha különböző kultúrából származó szereplőket hozunk össze, ez könnyedén félreértés vagy konfliktus forrása lehet.

Kitalált világokban is fel kell tennünk a kérdést, hogy hogyan viszonyulnak az oktatáshoz. Kinek van joga tanulni? Egyénileg kell tanárt fogadni vagy léteznek iskolák? Ha az utóbbi, ki hozta létre és hogyan tartják fenn? Kötelező az oktatás? Mennyire becsülik meg a tanult embereket, miben más az ő életük a többiekétől? Milyen tárgyakat oktatnak az iskolában? A lakosság milyen aránya tud írni/olvasni? Létezik felsőoktatás? Külföldi csereprogramok? A mesterek fogadnak fel tanítványokat?

Szórakozás:

Elengedhetetlen része bármelyik kultúrának, és mindegyik más-mást ért a szórakozás fogalma alatt. Ami az egyiknek a legnagyobb élvezetet jelenti, az a másiknak unalmas időpocsékolás. Gondold végig, hogy a világod lakóinak mi jelent kikapcsolódást. Hogyan változik ez a társadalmi osztályokban? Mindenki megteheti ugyanazt, vagy nemhez/ranghoz/korhoz stb. van kötve? Léteznek nagyobb, időközönként megrendezett események, mint az Olimpia vagy a focivébé? Vannak hivatásos sportolók vagy bárki indulhat ezeken a játékokon? Vannak illetlennek vagy tiltottnak minősített szórakozási formák? Ki vesz részt ezekben és miért?

Építészet, művészetek, öltözködés:

A különböző helyekre és korokra különböző stílus jellemző, amely szorosan összefügg az adott kultúrában a világról vallott nézetekkel. Milyen díszítőelemeket használnak egy nemesi kúriában, és milyet egy szegény család viskójában? Vannak visszatérő motívumok? Fontos ezeknek a jelentése? Vannak olyan dolgok, amiket a vallás tilt vagy elítél? Miért követné valaki mégis ezt az utat? Miből és milyen típusú házakat építenek? Mi számít divatosnak és mi elavultnak? Milyen színvilágot kedvelnek? Őrzik a régi hagyományokat vagy elfelejtették őket?

Legyen szó festészetről, szobrászatról, zenéről, táncról, építészetről, öltözködésről vagy bármi másról, a közízlés napról napra észrevétlenül változik és átalakul. Mindig lesznek újítók, tradíciókat követők és olyanok is, akik valahol a kettő közt menetelnek.

Mágia és technológia:

Steven Savage-től kölcsönzöm a a következő definíciót: mind a mágia, mind a technológia arra irányul, hogy hassunk a környezetünkre, eredményeket érjünk el benne és megváltoztassuk azt. Tehát a céljuk egy és ugyanaz, csak más eszközöket használnak. Az ipari forradalom korában számtalan új módszer és találmány jelent meg azzal a céllal, hogy megkönnyítsék a hétköznapi életet. A mágia bizonyos formái ugyanerre valók.

Azt a kérdést kell először feltennünk magunknak, hogy a feltalálók vagy különféle praktikák űzői milyen problémát reméltek megoldani a technológia vagy a mágia útján. Az eredmény természetesen nem mindig az, amire számítottak: van, hogy több mindenre lehet használni, mint eredetileg gondolták, vagy épp teljesen másra. Az is lehet, hogy egy idő után használhatatlannak bizonyul és elfelejtődik, vagy visszaélnek vele és olyan célra használják, melyet ismervén a kitalálója sosem alkotta volna meg.

Fontos azt is tudni, ki és hogyan hozta létre, mennyire elterjedt a használata, kinek van joga hozzá, és hogyan sikerül fenntartani. Ha egy találmány ritka nyersanyagból készül, vagy egy mágiaforma hatalmas szaktudást igényel, akkor azt vagy óriási becsben tartják és egy bizonyos réteg őrzi, vagy idővel gazdaságtalannak ítélik és keresnek helyette mást. A használatának mindenképpen ára van: akár pénzbeli, akár a temérdek tanulás, akár áldozat a szellemeknek. Ha a tudáshoz bárki erőfeszítés nélkül hozzáférhet, az előbb-utóbb eltorzul, a történetünk pedig hitelét veszti.

Az író tudja mindezt, az olvasó viszont csak azt érzékeli, hogy a történetben minden sarkon új és varázslatos részletek várják. Ha jól csináljuk, észre sem veszi a temérdek munkát, amit egy működő rendszer felállítására szenteltünk, mert annyira természetesnek hat, mintha ő is bármikor belesétálhatna.

Természetesen nem kell és nem is lehet mindent előre tudni. Írás közben olyan kérdésekbe botlunk majd, melyekre egyáltalán nem számítottunk. Ilyenkor érdemes megállni és elgondolkodni a válaszon. Egyetlen állítás újabb és újabb kérdéseket szül, és minél szilárdabb alapra építkezünk, annál biztosabban fogja állni a történet a legkülönfélébb elvárások ostromát.

Leporolva: Hogyan teremtsünk világot a semmiből? - 2. rész

Forrás

Az előző bejegyzésben már írtam róla, hogy miért tartom fontosnak a világtervezést, mielőtt írni kezdünk. Ha nem ismerjük a tágabb színteret, amelybe a történetünket helyezzük, olyan hatást kelthetünk, mintha egy üres, fehér térben lebegnének a karakterek. Meg kell ismernünk azokat az egyéni részleteket, amelyek a legátlagosabb helyszínt is életre hívják. Neil Gaiman szavaival élve:

"Biztosra veheted, hogy az emberek többnyire tudják, hogy néz ki egy utca, egy bolt, egy tengerpart, az ég vagy egy tölgyfa. Azt mondd el nekik, hogy ez az egy mitől különleges."

Hajlamosak vagyunk össze-vissza beledobálni néhány sor leírást a történetbe, sokszor jóval emelkedettebb hangnemben, mint az a stílusunkhoz illene, és ezzel kirángatni az olvasót a cselekmény bűvköréből. Az ilyen részek általában kilógnak, és néhány mondat múlva már senki nem emlékszik rájuk; a szereplők megint hollywoodi kartonvásznak előtt szaladgálnak.

Mit tehetünk hát, ha valódi életet akarunk lehelni egy helyszínbe?

Azt hiszem, ahány író, annyiféle megközelítése létezik a világtervezésnek. Én részletes jegyzeteket készítek, keretet adok a történetnek, mielőtt alaposabban kidolgoznám a karaktereket vagy a cselekményt. Ezeknek valószínűleg a fele sem fog belekerülni az írásba, mégis biztosítja, hogy ha a szükség úgy kívánja, bármikor előhúzhassak egy-egy érdekes részletet.  Mások lehet, hogy épp a szereplőkkel vagy a cselekménnyel kezdik, és közben bukkannak értékes információkra a világukról, amelyeket aztán megőriznek fejben vagy írásban. Akárhogyan is csináljuk, vannak bizonyos lépések, amelyekkel nem csak megkönnyíthetjük a dolgunkat, mikor írásra kerül a sor, de olyan képet festhetünk az olvasó elé, amely legalább annyira valódinak hat, mint a világ, amelyben él.

Ha a történeted a mi világunkban, létező helyen játszódik, remek. Az internet és a különféle útikönyvek, beszámolók jó alapot biztosítanak, szinte semmi nincs, aminek ne tudnál pontosan utánanézni még akkor is, ha sosem jártál mondjuk New Yorkban vagy Tokióban. Ha teljes egészében általad kreált világról van szó, akkor is nagy segítség lehet, ha egy valódi helyet veszel alapul és onnan építkezel.

Mindkét esetben fontos, hogy átlássuk, miért éppen úgy vannak a dolgok, ahogy, és hogyan lettek olyanok, amilyenek. A világ, amilyennek mi ismerjük, rétegekből épül fel, amelyek mind formálják azt, amit valóságnak érzékelünk: nyelv, kultúra, vallás, ökoszisztéma (az élőlények és élettelen környezetük közti kapcsolatrendszer) és számtalan más dolog. Ezeknek a rétegeknek ugyanúgy meg kell lenniük egy fantáziavilágban akkor is, ha csak apró utalásokat teszel majd rájuk az írásodban, mert ez formálta a szereplőidet olyanná, amilyenek.

A legjobb, amit ezek megismerése érdekében tehetünk, hogy folyamatosan kérdezünk. Némi támpontot erről a következő posztban olvashattok majd, mert túl hosszúnak éreztem egy bejegyzésbe sűríteni.

Addig is kíváncsi vagyok: számotokra mennyire fontos, hogy alaposan ismerjétek a helyszínt, ahol egy történet játszódik? Működhet a cselekmény részletes leírások nélkül is?

Leporolva: Hogyan teremtsünk világot a semmiből? - 1. rész

Forrás

A történetből, amin jelenleg dolgozom, egyetlen sort sem vetettem papírra eddig. Mégis azt mondom, hogy már hetek óta dolgozom rajta. Ellentmondásnak tűnhet, de hadd magyarázzam meg!

Korábbi bejegyzésekben említettem, hogy ahhoz, hogy elkerüljünk egy újabb félbehagyott, fiók mélyére vágott irományt, szükség van némi agytornára, mielőtt megszállott módjára pötyögni kezdenénk. Az első feladat, hogy meg kell ismernünk a világot, a környezetet, amelybe a történetünket helyezni szeretnénk.

Volt idő, mikor úgy gondoltam, hogy ez rám nem vonatkozik. Fontos lehet, ha valaki sci-fit ír, vagy fantasyt, de én egy modern helyszínen játszódó sztorit akarok; köszönöm szépen, ebben élek, tökéletesen ismerem. Minek fecséreljek rá még több időt, mikor írhatnék is?

Igen, persze.

A városban milyen utcák nyílnak a főútról? Milyen irányba futnak a házszámok? Hol vannak fizetős/ingyenes parkolóhelyek? Mégis milyen fa az az óriási izé a könyvtár udvarán? Milyen ünnepségeket, fesztiválokat rendeznek meg évente? Honnan ered a patak, ami kettészeli a várost? Milyen legenda fűződik a település alapításához, és honnan származik a neve? Milyen stílusúak a régi épületek a belvárosban? Kinek a neve áll azon a díszes sírkövön a városszéli temetőben?

Millió ilyen kérdést lehetne még feltenni, melyek megválaszolásukkor bizalmas tudást adnak egy helyszínről. És pont ez a benső tudás az, ami életre hív egy történetet: apró, ám tökéletes részletek, melyeket olyan természetességgel szövünk a gondolatmenetbe, hogy mi magunk észre sem vesszük őket. Az olvasó viszont annál inkább. Minél mélyebbre kell ásnunk még akkor is, ha úgy gondoljuk, nem lesz szükségünk rá.

Forrás

A helyszín alapos megismerésével nem csak hitelt adhatunk a művünknek, de:

Elkerülhetjük a hibákat, ellentmondásokat

Mindenkivel előfordul, hogy elfelejt valamit, összetéveszt bizonyos adatokat, ha azonban ez írás közben történik, és a második fejezetben mást állítunk, mint a tizenötödikben, az sokakat elkedvetleníthet az olvasástól. Ha mi magunk sem vagyunk tisztában vele, hol és hogyan történtek a dolgok, hogy várhatnánk, hogy az olvasó hitelt adjon a szavunknak? 

Új ötleteket találhatunk

A legtöbb esetben a környezet már a történetünk kezdete előtt létezett, és nagy valószínűséggel utána is fog. Egy jól felépített világ önmagától működik, olyan, mint a miénk: sosem ismerhetjük meg egészen, mindig találunk újabb kérdéseket, melyek megválaszolásával még több kérdés vetődik fel és így tovább. Az a tapasztalatom, hogy a részletek feltárásával egyre messzebbre nyúlik a történetünk fonala és váratlan kincsekre bukkanunk, melyek csak még gazdagabbá teszik a történetünket, sok esetben pedig tálcán kínálják a tökéletes megoldást, ha valahol éppen elakadtunk.

Korlátot szabhatunk a képzeletünknek

Elismerem, ez nem hangzik túl jól, de mindjárt kifejtem. Mikor sok időt és energiát áldozunk valamire, jelen esetben egy-egy történet megírására, szinte lehetetlen elkerülni, hogy érzelmileg is kötődjünk hozzá. A kedvenc szereplőinknek hajlamosak vagyunk emiatt egérutat biztosítani a nehéz helyzetekből, nem ritkán teljesen illogikus, hihetetlen módokon - az efféle csodás, lehetetlennek tűnő megmenekülések pedig általában nem szolgálnak a történet javára. Ha ismerjük a világunk határait, tudjuk, mi hogyan működik benne, az rákényszerít minket, hogy az adott kereten belül kutassunk megoldás után (vagy leírjunk néhány tragikus halálesetet...).

Elég feltenni néhány kérdést és folyamatosan kutatni a miértek után. Az alapvetőnek tűnő dolgok is bátran megkérdőjelezhetők, és lehet, hogy az átgondolás után kicsit más szemmel nézünk majd akár a saját, akár a kitalált világunkra.

Ti mennyi időt szántok a világalkotásra, mielőtt belekezdtek az írásba? Mik az első lépések, hogyan fogtok hozzá az egészhez?

Hétindító írós-olvasós #8

Forrás: In Situ Art Festival

Könyves-írós idézet a hétre:

"Az ember történetmesélő lény. Történeteket a Föld bármely pontján hallhatunk, megtaláljuk őket mindegyik történelmi korban és mindegyik kultúrában. Ha a történetmesélés ennyire különleges dolog, gyaníthatóan fontos funkciója lehet. Miért is mondunk történeteket? Számos okot találhatunk: azért, hogy utasításokat adjunk, reményt keltsünk, viselkedési normákat állítsunk fel, gondolatokat örökítsünk át, erősítsük a társadalmi kohéziót, és hogy az embereknek utat mutassunk önmaguk és mások megértéséhez, kulcsot adjunk igényeik, vágyaik, motivációik és cselekvéseik értelmezéséhez. […] Van egyáltalán az életnek olyan része, az emberi kultúrának olyan területe, ahol nem mesélnek történeteket? Például mi a helyzet a tudományokkal? A tudományok tényeken alapulnak, nem holmi történeteken! Vagy mégis?" - Sean Hall

Vers a hétre:

József Attila - Tél

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,

Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,

Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,

Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -

S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla

S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,

Hisz zúzmarás a város, a berek...

Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni

És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,

Hogy fölengednének az emberek!

Kreatív feladat íráshoz:

Írd meg, a főszereplőd hogyan, kivel tölti a szilvesztert!

Gondolkodnivaló:

Gondold végig, tesznek-e a szereplőid újévi fogadalmat. Ha nem, miért nem? Ha igen, törekszenek rá, hogy be is tartsák, vagy gyorsan elfelejtik az egészet?

Olvasnivaló:

Az első könyv, amit idén elolvastam, Gaura Ágnes Borbíró Borbála-sorozatának első része, a Vámpírok múzsája volt. Jelenleg a második résznél tartok. A héten ezen kívül szeretném elkezdeni On Sai Scar című regényét, amit a Molykarácsonyra kaptam. 

Ti mit olvastatok/olvastok 2015-ben először? 

Leporolva: A fanfictionök védelmében

Fanfictionnek az olyan műveket nevezzük, melyek alapjául egy már létező regény, film, játék, stb. világa, szereplői, helyzetei szolgálnak. A műfajnak ma már létezik valódi személyeket, többnyire hírességeket szerepeltető változata is.

Nem csak külföldi oldalakon, de itthon is többször láttam a fanfiction írókat más tollával ékeskedő, lusta, fantáziátlan jelzőkkel illetni. Ennek oka az lehet, hogy a rajongói alkotások elárasztják az internetet, és mivel gyakorlatilag bárki bármit közzétehet, bőven akadnak köztük mindenfajta igényességet nélkülöző írások. Sokan arra biztatják ezen művek szerzőit, hogy ne pazarolják ilyesmire az időt, írjanak inkább saját történetet.

A probléma ugyanakkor nem a fanficekkel van. A fanfiction szabályai  nem sokban térnek el a saját művekétől, a megírásukhoz ugyanolyan eszköztárra van szükség. A különbség annyi, hogy ebben az esetben az író kézhez kap egy alapot, amire építkezhet. Ha ezt nem tudja úgy kihasználni, hogy élvezhető alkotás szülessen, akkor egy önálló művel, amely jóval több háttérmunkát igényel, még kevesebb sikere lesz.

Éppen ezért nem tartom időpocsékolásnak a fanficírást. Tökéletes kiindulási alap, ha az ember először próbálja elsajátítani az írás művészetét; ha gyakorolni akar; ha kell egy kis bemelegítés, mielőtt beleveti magát abba a trükkös jelenetbe a saját történetében; ha egyszerűen írni van kedve és ki akarja ereszteni a gőzt.

A fanfictionnek emellett van még egy nagyon hasznos tulajdonsága: rajongóktól rajongóknak szól, akik az íróhoz hasonlóan tisztában vannak az alapművel és ugyanúgy lelkesednek érte. A fanfictiont írók és olvasók éppen ezért nagyon összetartó közösség, akik kölcsönösen támogatják és biztatják egymást a hozzászólásaikkal, kritikáikkal.

Aki fanficet kezd írni, annak valószínűleg a kezdetektől akadnak olvasói, de ez nem jelenti, hogy a művéből az igényesség és a kreatív megoldások teljességgel hiányozhatnának. Egy szintet ugyanúgy el kell érnie, különben egy idő után nem lesz elég a népszerű szereplők neve, hogy megtartsa az olvasót.

Ami pedig a legfontosabb: fanfictiont, ugyanúgy, mint saját történetet, azért ír az ember, mert szereti, örömet okoz neki, és egyedül ez számít.

Nektek mi a véleményetek a fanfictonről? Olvastok, esetleg magatok is írtok? Kíváncsi lennék, mit gondoltok a témáról.

Leporolva: Valódi és kartonemberkék

Forrás: K. M. Weiland: Crafting Unforgettable Characters

Forrás

Folytatván a karakteralkotás témakörét, ezúttal a valódi és a kartonemberkék közti különbségekről lesz szó, illetve arról, hogy miként alkossuk meg az előbbit és kerüljük el az utóbbit.

Biztos vagyok benne, hogy mindkét típust jól ismeritek. A valódi, háromdimenziós karakterek azok, akikről már korábban is szó volt: akik megelevenednek az olvasó szeme előtt, és ő törődni kezd a sorsukkal. Akár pozitív szereplőkről van szó, akiknek szurkolni lehet, akár negatívakról, akiknek a vesztét kívánjuk, egy életszerű karakter mindenképp reakciót vált ki belőlünk, ugyanúgy, mint a körülöttünk lévő emberek.

A kartonemberkék ezzel szemben több száz oldal után sem kelnek életre a fejünkben - olyanok, mint egy papírból kivágott üres, lapos figura. Olvasás közben látjuk, hogy minden szavuk és tettük az író mesterkedése, nincs olyan érzésünk, hogy önmaguktól cselekszenek. Az ilyen karakterek felszínesek, semmi mélységük, ezért nem tudunk azonosulni velük. Csak feledhető nevek és arcok; nincs semmijük a cselekményben betöltött szerepen kívül.

Ahogy korábban volt róla szó, a szereplők biztosítják az érzelmi kapcsolatot a történet és az olvasó között, egy sablonból kivágott karakter pedig nem tudja ellátni ezt a feladatot.

Nézzünk néhány alapvető dolgot, melyek észben tartva útjelzőként szolgálhatnak, hogy elkerüljük a kartonszereplőket:

Híres írók okossága - K.M. Weiland

*Az alább található pontok K.M. Weiland blogjáról származnak, minden jog őt illeti.*

K.M. Weiland amerikai kortárs író, az IPPY és a NIEA díjak nyertese, nemzetközileg publikált szerző. Olyan Amazon bestsellerek fűződnek a nevéhez, mint az Outlining Your Novel és a Structuring Your Novel című írástechnikai kiadványok, A Man Called Outlaw című western, a Behold The Down című epikus történelmi regény, valamint a Dreamlander című fantasy.

Ahogy a Dreamlanderről írt véleményemben is olvashattátok, évek óta követem az írónő blogját, mert tényleg minden írástechnikai témában tartalmaz hasznos tanácsokat. Ebben a posztban azt gyűjtötte össze, hogy mivel lehet elrontani egy írást, így rendhagyó módon az alábbi pontok nem arról szólnak, hogy mi kell az íráshoz, hanem hogy min igyekezzünk változtatni a sikerünk érdekében.

1. Te akarsz lenni a következő Jane Evanovich/J.K. Rowling/G.R.R. Martin

2. Időpocsékolásnak tartod az olvasást.

3. Megszállottja vagy a Szabályok követésének.

4. Elkerülöd az írástechnikai tanácsokat, hogy megvédd az eredetiséged.

5. Valahányszor egy profi javasol valami újat, megváltoztatod az írási folyamatodat.

6. A zsenialitásod nem igényel kritikát.

7. Az érzékeny egód nem bírja elviselni a kritikát.

8. Mindent elhiszel, amit mások mondanak a történetedről.

9. Több időt töltesz az emailjeid nézegetésével, mint írással.

10. Tíz könyvbe is belekezdesz, mire egyet befejezel.

11. Nem tartod magad írónak, amíg nem publikálsz valamit/nem vagy bestseller/nem filmesítik meg a könyved/Stephen King nem ír a könyvedhez ajánlót.

12. Csak azért írsz könyvet, hogy eladj belőle több millió példányt, otthagyd a munkádat és visszavonulj a Bahamákra. 

13. Többet beszélsz a történetedről, mint amennyit írsz.

14. Csak akkor írsz, ha ihleted van.

15. Nem írsz.

Ha kíváncsiak vagyok rá, miért is nem produktívak a fenti példák, ugorjatok át K.M. Weiland blogjára, hogy ő maga mondhassa el részletesebben. :)

Egyetértetek a fenti listával? Ti beleestetek már valamelyik hibába?

Hétindító írós-olvasós #7

Forrás

Könyves-írós idézet a hétre:

"Miért kezd el valaki írni? Azt hiszem, azért, mert félreértettnek érzi magát. Mert sosem elég világos, amit mondani próbál. Mert át akarja fogalmazni a világot, befogadni mindent és másképp visszaadni, hogy semmi ne maradjon ki. Mert valahogy el kell töltenie az időt, amíg elég idős lesz ahhoz, hogy megtapasztalja a dolgokat, amelyekről ír." - Nicole Krauss

Vers a hétre:

Kányádi Sándor - Álmodó

Várost álmodtam ide én; 

fölraktam, itt van: az enyém.

Utat álmodtam, kész az út; 

fürkészem: milyen messze fut?

Fényről álmodtam: fény ragyog. 

És álmodtam egy ablakot,

ahonnan majd a végtelen 

tavaszi eget nézhetem.

Megvan végre az ablakom, 

van szobám, ahol lakhatom,

van alázatos szőnyegem, 

naponta többször ehetem.

Mi kell még – kérdik –, nem elég? 

Örülök persze – szólanék,

de csak a fejem ingatom. 

Állok némán – és álmodom.

Kreatív feladat íráshoz:

Írj egy-egy levelet a főszereplőd és a főgonoszod nevében, amelyben bemutatják saját magukat, a céljaikat, valamint téged!

Gondolkodnivaló:

Gondolj vissza egy-egy helyzetre, ahol nagyon boldognak, dühösnek, csalódottnak, megszégyenültnek, rémültnek, izgatottnak stb. érezted magad. Idézd fel annyira élénken, amennyire csak tudod. Hogyan tudnád átalakítani a saját élményedet úgy, hogy illeszkedjen a karaktered helyzetéhez, de az intenzív érzés megmaradjon?

Olvasnivaló:

Még mindig World War Z és szakirodalom. A múlt héten megvettem a Csontszüretet, mert le volt értékelve 900 forintra. Nagyon kíváncsi vagyok rá, de meg kell állnom, hogy belekezdjek, amíg be nem fejezem a sulis dolgokat, mert vészesen közelednek a határidők.

Ti mit fogtok írni-olvasni a héten?

Leporolva: A történet lakói - Karakteralkotás

*Ez a bejegyzés eredetileg 2010. 12. 12-én a Connecting The Dots blogon jelent meg.

Copyright: Fiona Morrison

Akármilyen műfajban írunk is, az alkotásainkat karakterek népesítik be. Sok esetben egy szereplő az első, akit megpillantunk a képzeletünk szemén át, és annyira megragad minket, hogy feltétlenül el akarjuk mesélni a történetét. Van azonban, hogy valami teljesen más az ihletforrás: érezzük, hogy írnunk kell, de az általunk teremtett világ még üres, hiányoznak a lakói, nincs, akiről a történetünk szólna. Akármelyik eset is áll fenn, a karakterek kidolgozása az egyik legfontosabb dolog, amivel foglalkoznunk kell írás előtt, közben, de még után is.

A szereplők feladata, hogy elkalauzolják az olvasót a történetünk kusza erdejében: az olvasóhoz az ő tetteiken, szavaikon, gondolataikon keresztül jut el mindaz, amiről a mesénk szól. Éppen ezért, ha az olvasó nem tud valamilyen formában azonosulni a karaktereinkkel (ehhez nem feltétlenül kell egyetértenie velük vagy szimpatikusnak találnia őket!), akkor elveszik a legértékesebb kapocs, ami beszippanthatná őt az írásunkba. Ha pedig nincs meg a kapocs közte és a történet között, nincs, ami fenntartsa az érdeklődését, akkor nagy valószínűséggel végig sem olvassa a művünket.

És igaza lesz! Annyi történet közül választhat, miért pocsékolja cseppet sem korlátlan idejét élvezhetetlen alkotásokra?