 |
| Forrás: ? |
(Update: Mostantól a bejegyzésekben szereplő képeken elérhető a Pin it gomb, ha föléjük viszitek az egeret. Minden megosztásért hálás vagyok. ♥)
Véleményem szerint a karakterek megismerésének egyik legjobb módja az, ha írunk róluk. Ha még nem állunk készen, nem feltétlenül magát a történetet, csak kiragadott pillanatokat az életükből. Érdemes például tudni, hogy mit csináltak, mielőtt belekeveredtek a jelenlegi bonyodalmakba. Hagyjuk, hadd meséljenek róla, hogy miért lettek azok, akik. De legalább annyit elmond, hogy mit csinálnak, amikor épp nem a cselekmény labirintusában bolyonganak: hogyan töltenek egy átlagos hétköznapot vagy egy esős vasárnap délutánt. Ilyenkor ne gondolkozzunk azon, hogy minek kellene történnie legközelebb, inkább sodródjunk a szereplővel és figyeljük, hogy a leírtak mit árulnak el az egyéniségéről.
Van azonban, mikor ez egyszerűen nem működik: annyira titkolóznak előttünk, hogy még a legártatlanabb részletekbe sem nyerünk bepillantást. Ilyenkor kell bekeményítenünk: becserkészni és leültetni őket egy szép hosszú beszélgetésre.
Ennek többféleképpen állhatunk neki. Foghatunk egy előre legyártott kérdéssort, amelyet megválaszolunk a szereplőnk nevében, de leírhatunk egy párbeszédes jelenetet is, mintha szemtől szemben ülnénk velük. Az előbbi tényszerű és arra kényszerít, hogy utánagondoljunk a dolgoknak, az utóbbi viszont lehetőséget ad arra, hogy megtaláljuk a szereplő hangját és elkapjuk a személyisége lényegét.
Elképzelhetjük, hogy megbeszéltünk a szereplővel egy interjút (könnyedén belemegy a dologba, vagy győzködni kell? ő akarja kiválasztani a helyet és az időt, vagy ránk bízza?), és találkozunk (mikor és hol?). Megfigyelhetjük, hogy mi az első benyomásunk róla (mi van rajta; mit csinál, mielőtt észrevenne minket; idegesnek látszik az interjú miatt?), és azon túl, hogy a kérdéseinkre válaszolgat, leírhatjuk azt is, mindezt hogyan teszi (milyen az arckifejezése; milyen mozdulatokat tesz beszéd közben; igazat mond vagy hazudik; válaszol egyáltalán?). Még az is lehet, hogy nem talál minket szimpatikusnak és egyszerűen távozik a helyszínről (vagy tetszőleges módon végez velünk, ha épp ilyen karakterről van szó).
Ilyesmire gondolok (Rai és Liniell a saját szereplőim):
Alig hiszem el, hogy Rai mégis eljön az interjúra. Mikor megkértem rá, nevetve bocsánatot kért és elutasított. A hadnagya viszont, Liniell, még aznap este felkeresett és közölte, hogy a parancsnok holnap délutánra vár. Vajon mitől változott meg a véleménye? Gyanítom, hogy Liniell lehet az oka - ki merne ellentmondani annak a nőnek?
A teaház, ahová a meghívás szól, hangulatos épület a főtér sarkán. Bent körül sem kell néznem, azonnal megakad a szemem Rain. Az ablak mellett ül és a pincérlánnyal cseveg. Ha a pír a lány arcán jelent valamit, nem a rendelését adja le.
Odasétálok hozzá. Udvariasan köszön és hellyel kínál, de nem küldi el azonnal a lányt.
- ... szóval ha újból előjönne az a hátfájás, ne habozzon üzenni nekem. - Kivillantja a fogait, és a pincérlány még jobban elpirul.
Kezdem kellemetlenül érezni magam, ezért közbeszólok. - Nem tudtam, hogy az osztagában civileket is fogadnak.
- Az osztagban nem is. De mint parancsnok, szolgálaton kívül megválogathatom, kiket akarok kezelni. - Egyre jobban vigyorog, és én már nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt ez az interjú...
Kissé tudathasadásos jellege van a dolognak, de ezt a kockázatot vállalnunk kell, ha egyszer a fejükbe akarunk látni. :)
Az, hogy milyen kérdéseket tegyünk fel nekik, erősen történetfüggő. Általánosságban azt tudom javasolni, hogy próbáljunk a külső, elsőre szembetűnő dolgok mögé nézni. Jó tudni, hogy milyen a szereplő haj- vagy szemszíne, hol született és mit dolgozik, de a száraz tényekből még nem derül ki, hogyan reagálna egy adott helyzetben. Azok a kérdések, amelyek a személyiségére világítanak rá, abban is a segítségünkre lesznek, hogy a cselekményt miképpen alakíthatjuk.
Itt találtok egy általam összeállított kérdéssort, amelyet megválaszolhattok a szereplőitek nevében, ha elakadtatok, vagy fel is használhatjátok, hogy interjút készítsetek velük. Természetesen lehet, sőt ajánlott igény szerint kiegészíteni és módosítani.
Ti mennyit tudtok a szereplőitekről, mielőtt elkezdtek írni? Könnyen ismerkedtek velük, vagy eltart egy darabig, mire kihúztok belőlük valamit?
Amikor először hallottam erről az interjú dologról, őszintén szólva hülyeségnek gondoltam, most azonban csak pirulok, és rendkívül amatőrnek gondolom magam, mert én sosem foglalkoztam ilyesmivel, mindig csak írtam, ami jött, illetve ha fanficet írtam, ott egyáltalán nem is volt rá szükség, mert adott minden. Ilyenkor mindig kispályás írónak gondolom magam, mert nem is igazán tapasztaltam még azt a skizofrén állapotot, pedig másoknál láttam olyat is, hogy szabályos vitát folytatnak fejben a szereplőikkel, ami picit bugyutának és lehetetlennek tűnik nekem, bár nem zárom ki attól, hogy velem nem történt meg. Ettől függetlenül érdekesnek tartom ezt az interjút, de nem igazán tudom elképzelni, hogy el tudjak vonatkoztatni magamtól, és tényleg a karakter szerint válaszoljam meg, ne pedig magamból induljak ki, vagy csupán egy én-variáns legyen.
VálaszTörlésNe, légyszi, ne gondold magad annak! Nem az dönti el, hogy milyen módszereket használsz vagy nem használsz, hanem a végeredmény. A lényeg, hogy írj. Mindenkinek más a technikája, ami valakinek működik, az lehet, hogy másnál pont elakadáshoz vezet vagy nem hoz semmilyen eredményt. Azt hiszem, ezt ki kellene írnom valahova...
TörlésŐszintén szólva én is produktívabb voltam, amíg nem ismertem efféle "szabályokat", viszont bizonyos hibákat meg nem vettem észre, míg át nem gondoltam őket ilyen szemmel, szóval ez egy elég kétélű dolog. Az számít, hogy megtaláld azt a folyamatot, ami neked beválik, legyen az tervezgetés vagy spontán alkotás. Ki lehet próbálni mindent, hátha olyasmire bukkansz, ami segít, de ha egyszer valami működik, ne erőltess valami mást csak azért, mert valaki szerint úgy kell csinálni...