 |
| Forrás: Paul Poiret |
Hagyományok, szokások – nem csupán kultúráink alapkövei lehetnek ezek (pl. a japánok teaszertartása), ugyanúgy megjelennek mindennapjainkban is, legyen az egy rutinosan elvégzett reggeli kocogás, egy szokványos útvonal, amelyen mindig haladunk, vagy egy kabala hajgumi, amit minden vizsgán viselünk. Olyan apró, gyakran észrevehetetlen semmiségek is azzá válhatnak, amiket bármiféle gondolkodás nélkül automatikusan végzünk, legyen az élet bármilyen területén.
A következőekben bepillantást nyerhettek az én személyes olvasási szokásaimba. Ne gondoljatok valami nagy és díszes pompázatosságra, egészen csekélyke, szinte már szeleburdi bugyutaságokról van szó, amik az évek alatt mégis hozzám nőttek, és minden egyes könyvvel (ha lehet, ebookkal is) eljátszom, ami a kezembe akad.
Először is ott van a szippantás. Megtetszik a könyv, megveszem/kikölcsönzöm a könyvet, majd hazaérve alig várom, hogy csakis kettesben legyek vele, és egy jó mélyet szippantsak bele a közepébe.
Az iskolában mindig megnéztek, amiért a tankönyveken is kábé szipuztam, és mindig ki is nevettem saját magam, de az új könyvnek, legyen az bármilyen, egyszerűen varázslatos illata van. (Bár vannak kivételek...) Külön örömömet lelem abban, amikor leveszek a polcról egy szép betűhordozót, és hónapok, évek után is az a finom aroma tolul az orrjárataimba.
Ha kérdezték volna tőlem, mi a függőség első jele, minden bizonnyal rávágtam volna, hogy az akut könyvszagolgatás, és bár van, hogy komikusan látom saját magam, vagy éppen rejtve szimatolok, hogy senki ne vegye észre – legalábbis ezt hiszem –, akkor is a tűzbe teszem a kezem, hogy az egyik legmennyeibb esszencia a földkerekségen.
Amikor már jól magamba lélegeztem azt a jellegzetes könyvaromát, akkor jön a következő lépés: ismételt borítócsodálat és fülszöveg-olvasás után kinyitom a könyvet, és ha az adott regény fordítás, mindig megkeresem az eredeti címet, és azt is elolvasom.
Nem tudom igazán megfogalmazni, honnan jött, talán amikor komolyabban érdeklődni kezdtem az angol nyelv iránt, akkor lettem kíváncsibb is, hogy mi az originális, mert tudni akartam, és szeretek is nyelveket tanulmányozgatni a magam autodidakta módján; kitalálni, hogy melyik szónak mi lehet a magyar megfelelője, tükörfodítás-e, vagy sem, aztán melyik találóbb a történethez, a magyar vagy az eredeti?
Egyszer ez, egyszer az, bár annál szörnyűbbel nem hiszem, hogy találkozhatok még, mint amikor a Kings of Leon együttesből lett Oroszlánkirály... (Fifty Shades of Grey, ford.: Tótisz András)
Miután kellőképpen megízleltem magamban a címeket, ténylegesen elkezdem olvasni a könyvet, azonban az első mondat után megállok egy apró szünetre, csak azért, hogy hátralapozzak az utolsó oldalra, és megnézzem a regény utolsó mondatát is.
Igazság szerint fogalmam nincs, ennek mi az értelme, hiszen erős spoiler, mégis mindig így szoktam tenni, mert afféle keretként gondolok rá, és egyszerűen hozzám nőtt.
Végezetül: A könyvjelző hatalma
Elég sok könyvjelzőnek valóm van, mondjuk egy sima blokkból is tudok eszkábálni egyet, viszont van pár megszokott darab is, amiket mindig használok. Tipikus példa, amikor az egyik kedvenc írómtól, Nora Roberts-től olvasok, itt két külön könyvjelzőm van: egy olyan könyvekre, amiket első ízben olvasok (Csacska angyalos kártya az OKÉ Magazinból), és egy másik, amit akkor használok, ha az adott könyvet már többedszerre veszem a kezembe (Holly Marie Combs kártya, szintén OKÉ-s).
Ezek az én bolondos olvasási szokásaim. Neked van valami egyedülálló? Mondd el!
A szerzőről: Iskolás éveim során gyakran illettek olyan kifejezésekkel, hogy “jól tudok fogalmazni”, “jól írok”, engem viszont csak is végzős gimnazistaként, négy éve ért villámcsapásként a gondolat: író szeretnék lenni. Ennek érdekében első komoly tettemként kiagyaltam egy írói nevet – ennek több oka van –, így született meg Piper Collin. Azóta ezen a néven – vagy csak röviden Piperként – publikálom az írásaim, Napvilágon főként novellákat, emellett a blogomon (My reality in a fake world) egyéb gondolataimat teszem közzé. Még rengeteget kell tanulnom az írásról, részben ezért sem tudom bekategorizálni magam – illetve egyelőre nem is nagyon szeretném, mert többféle műfajt kipróbálnék –, a bejegyzéseimre inkább személyesebb hangú szösszenetekként tekintek.
Ha felkeltettem az érdeklődésed, bármikor szívesen látlak az oldalamon, vagy írhatsz nekem a pipercollinwrites [@] gmail [.] com email címen. Szeretek beszélgetni, új embereket, blogokat megismerni, szóval ha kedved van, ne fogd vissza magad! :)
Köszönöm szépen Pipernek, hogy megírta nekünk ezt a posztot! Mindenképpen nézzetek át a blogjára és olvasgassatok nála is, megéri.
Amennyiben ti is szeretnétek vendégíróként megjelenni a blogon akár egy ehhez hasonló könyves-írós témával, akár saját verssel, novellával, írjatok nekem bátran, örömmel fogadom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése