Ezt a bejegyzést még 2010-ben írtam, és ahogy ma újraolvastam, még mindig igaznak érzem. Nem vagyok már tinédzser, sok akkori szorongásom megszűnt és elégedett vagyok a mostani életemmel, ugyanakkor a bizonytalanság, hogy jó úton járok-e, időről időre felüti a fejét. A válaszom mindig az, hogy igen, ez a poszt pedig nagyon jó emlékeztető számomra arról, hogy mekkora utat jártam be az elmúlt néhány évben.
Ha úgy érzitek, a bejegyzés végén beszélgessünk a Ti tapasztalataitokról, nagyon kíváncsi vagyok.
Ha úgy érzitek, a bejegyzés végén beszélgessünk a Ti tapasztalataitokról, nagyon kíváncsi vagyok.
 |
| Forrás: ? |
"Writing is the only thing that, when I do it, I don't feel I should be doing something else."
("Egyedül írás közben nem érzem, hogy valami mást kellene csinálnom.")
- Gloria Steinem
Írni, írónak lenni nem könnyű, bármilyen életszakaszban is van az ember. De a legnehezebb dolguk talán mégis a tiniknek, fiatal felnőtteknek van.
Néhány évig én is beleesem még ebbe a kategóriába, ezért döntöttem úgy, hogy megosztom az ezzel kapcsolatos gondolataimat.
Az írás régóta elveszi az időm egy részét, mégsem tartok egyetlen percet sem elvesztegetettnek. Úgy érzem - és azt hiszem, ez már nem is fog változni -, hogy az alkotással járó izgalom és munka az egyik legfantasztikusabb dolog, amit eddig megtapasztalhattam. Természetesen vannak más, "való életbeli" dolgok, amiket csak fiatalon élhetek át, ezeket ugyanúgy nem cserélném el semmiért. De az írás a szenvedélyem, és ha hiányozna az életemből, a mostani énem jóval szegényebb lenne.
Ettől függetlenül vannak dolgok, amik igencsak megnehezítik az írói ambíciók vállalását, különösen a tinikorban:
Senki nem vesz komolyan
És ez valószínűleg így is lesz, amíg az ember ténylegesen ki nem adja az írásait. Ez a szakma amúgy is elég bizonytalan, a nem író, sőt sokszor olvasni sem szerető környezetünkkel pedig már-már lehetetlen megértetni, hogy igenis komolyan gondoljuk, amit csinálunk, és van értelme folytatni. Heh, néha még magamat is győzködnöm kell róla! Láttam mások arcát, mikor megtudták, hogy szeretek írni: "Nincs elég tapasztalatod, ugyan miről tudnál írni? Ez csak tinédzserkori dráma, majd kinövöd!" De összeszorítottam a fogam és mosolyogtam. Talán igazuk van, talán nem. Az egyetlen, amit tehetek, hogy folytatom, amíg úgy érzem, megéri. Ha tényleg írnom kell, előbb-utóbb ki fog derülni, és mások véleménye addig nem számít.
És ez valószínűleg így is lesz, amíg az ember ténylegesen ki nem adja az írásait. Ez a szakma amúgy is elég bizonytalan, a nem író, sőt sokszor olvasni sem szerető környezetünkkel pedig már-már lehetetlen megértetni, hogy igenis komolyan gondoljuk, amit csinálunk, és van értelme folytatni. Heh, néha még magamat is győzködnöm kell róla! Láttam mások arcát, mikor megtudták, hogy szeretek írni: "Nincs elég tapasztalatod, ugyan miről tudnál írni? Ez csak tinédzserkori dráma, majd kinövöd!" De összeszorítottam a fogam és mosolyogtam. Talán igazuk van, talán nem. Az egyetlen, amit tehetek, hogy folytatom, amíg úgy érzem, megéri. Ha tényleg írnom kell, előbb-utóbb ki fog derülni, és mások véleménye addig nem számít.
Depressziósnak és öngyilkos hajlamúnak bélyegeznek
Mikor az egyik osztálytársam megtudta, hogy szeretek írni, mielőtt bármi mást mondhattam volna, azonnal azt feltételezte, hogy halni vágyó verseket költök egy sötét sarokban. WTF?! Másoknál talán nem ennyire drasztikus a helyzet, de az biztos, hogy sokaknak előítéletei vannak az írókkal/költőkkel szemben, és cseppet sem segít a helyzeten, ha mindemellett még tinédzser is az ember. A család jó esetben képes elfogadni, az idegenek cseppet sem érdekelnek, a legrosszabb viszont minden bizonnyal a kortársak véleménye. Ebben az életkorban vágyunk leginkább arra, hogy be tudjunk illeszkedni, de sajnos lassan az is csodálkozást vált ki, ha egy tini szeret olvasni. Ha emellett még ír is, azt gyakran vállalni sem meri...
Mikor az egyik osztálytársam megtudta, hogy szeretek írni, mielőtt bármi mást mondhattam volna, azonnal azt feltételezte, hogy halni vágyó verseket költök egy sötét sarokban. WTF?! Másoknál talán nem ennyire drasztikus a helyzet, de az biztos, hogy sokaknak előítéletei vannak az írókkal/költőkkel szemben, és cseppet sem segít a helyzeten, ha mindemellett még tinédzser is az ember. A család jó esetben képes elfogadni, az idegenek cseppet sem érdekelnek, a legrosszabb viszont minden bizonnyal a kortársak véleménye. Ebben az életkorban vágyunk leginkább arra, hogy be tudjunk illeszkedni, de sajnos lassan az is csodálkozást vált ki, ha egy tini szeret olvasni. Ha emellett még ír is, azt gyakran vállalni sem meri...
Kevés lehetőség van hasonló érdeklődésűekkel találkozni
Szerencsésnek érzem magam, amiért három olyan embert mondhatok barátomnak, akik szintén írnak. Mielőtt felfedtük volna egymás előtt ezt a nem is olyan nagy titkot, gyakran majd' megfojtott a vágy, hogy végre beszélhessek valaki olyannal, aki legalább annyira lelkesedik az írói világ iránt, mint én. Rajtuk kívül is voltak, akik meghallgatták a karakterem fantasztikus háttérinfóját, vagy az aktuálisan felfedezett részletet, ami majd életre kelti a kitalált világomat, és ezért hálás vagyok nekik. Abban viszont, hogy fejlődni tudjunk, olyanok visszajelzésére van szükség, akik tudják, mit lássanak a sorok mögött és építő kritikát tudnak nyújtani. Vannak kisebb-nagyobb online közösségek, de az nem ugyanaz, mint szemben ülni más írókkal és letörölhetetlen vigyorral áradozni a legújabb ötletről.
Szerencsésnek érzem magam, amiért három olyan embert mondhatok barátomnak, akik szintén írnak. Mielőtt felfedtük volna egymás előtt ezt a nem is olyan nagy titkot, gyakran majd' megfojtott a vágy, hogy végre beszélhessek valaki olyannal, aki legalább annyira lelkesedik az írói világ iránt, mint én. Rajtuk kívül is voltak, akik meghallgatták a karakterem fantasztikus háttérinfóját, vagy az aktuálisan felfedezett részletet, ami majd életre kelti a kitalált világomat, és ezért hálás vagyok nekik. Abban viszont, hogy fejlődni tudjunk, olyanok visszajelzésére van szükség, akik tudják, mit lássanak a sorok mögött és építő kritikát tudnak nyújtani. Vannak kisebb-nagyobb online közösségek, de az nem ugyanaz, mint szemben ülni más írókkal és letörölhetetlen vigyorral áradozni a legújabb ötletről.
Ugyanakkor a nehézségek ellenére előnyökkel is jár, ha az ambíciónkat nem hagyjuk elkallódni és a képességünk csiszolására törekszünk:
Új perspektívákat nyit
Valószínűleg igaz ez más művészeti ágakra is, nem csak az írásra. Ha kicsit is komolyan vesszük, a napjaink részévé válik és néha anélkül formálja a gondolkodásunkat, hogy észrevennénk. Mások helyzetébe kell képzelnünk magunkat, figyelnünk kell a részletekre és kénytelenek vagyunk a dolgok legmélyére ásni, ha hiteleset akarunk alkotni, ehhez pedig van, hogy olyan nézőpontokat is figyelembe kell vennünk, amiket korábban elítéltünk vagy elképzelhetetlennek tartottunk. Hozzásegít nemcsak ahhoz, hogy idővel jobb és szebb dolgokat alkossunk, de ahhoz is, hogy a hétköznapi életünkben új szempontok nyíljanak.
Valószínűleg igaz ez más művészeti ágakra is, nem csak az írásra. Ha kicsit is komolyan vesszük, a napjaink részévé válik és néha anélkül formálja a gondolkodásunkat, hogy észrevennénk. Mások helyzetébe kell képzelnünk magunkat, figyelnünk kell a részletekre és kénytelenek vagyunk a dolgok legmélyére ásni, ha hiteleset akarunk alkotni, ehhez pedig van, hogy olyan nézőpontokat is figyelembe kell vennünk, amiket korábban elítéltünk vagy elképzelhetetlennek tartottunk. Hozzásegít nemcsak ahhoz, hogy idővel jobb és szebb dolgokat alkossunk, de ahhoz is, hogy a hétköznapi életünkben új szempontok nyíljanak.
Megváltoztatja az olvasás élményét
Néha még mindig nem tudom eldönteni, hogy örülök-e ennek a változásnak vagy sem. Kevesebb könyvre mondom azt, hogy jó, mert ahogy tanulom az írás művészetét, képessé válok észrevenni bennük a szerzők által elkövetett hibákat. Ez egyrészt jó érzéssel tölt el, mert biztosít róla, hogy az erőfeszítésem nem veszik kárba, de másfelől annyira idegesítenek az elszúrt dolgok, hogy gyakran képtelen vagyok végigolvasni egy olyan könyvet, amit korábban élveztem volna. Ha viszont olyan művel találkozom, amire tapasztaltabb szemmel is azt tudom mondani, hogy hűha, akkor az eddiginél magasabb szinten tudom értékelni az írást, és még többet tanulhatok belőle.
Néha még mindig nem tudom eldönteni, hogy örülök-e ennek a változásnak vagy sem. Kevesebb könyvre mondom azt, hogy jó, mert ahogy tanulom az írás művészetét, képessé válok észrevenni bennük a szerzők által elkövetett hibákat. Ez egyrészt jó érzéssel tölt el, mert biztosít róla, hogy az erőfeszítésem nem veszik kárba, de másfelől annyira idegesítenek az elszúrt dolgok, hogy gyakran képtelen vagyok végigolvasni egy olyan könyvet, amit korábban élveztem volna. Ha viszont olyan művel találkozom, amire tapasztaltabb szemmel is azt tudom mondani, hogy hűha, akkor az eddiginél magasabb szinten tudom értékelni az írást, és még többet tanulhatok belőle.
Az iskolában/munkahelyen is jól jön
Gimnáziumban, egyetemen, de még a munkahelyen is állandóan előfordul, hogy papírra kell vetnünk dolgokat. Ha dolgozatot, esszét vagy beszámolót kell írnunk valamiről, hatalmas előnyt jelent, ha a szabadidőnkben sem áll távol tőlünk a papír és a toll: egyrészt valószínűleg megtanultunk helyesen írni, másrészt jóval kisebb erőfeszítéssel, kevesebb idő alatt tudjuk teljesíteni a kiszabott feladatot.
Gimnáziumban, egyetemen, de még a munkahelyen is állandóan előfordul, hogy papírra kell vetnünk dolgokat. Ha dolgozatot, esszét vagy beszámolót kell írnunk valamiről, hatalmas előnyt jelent, ha a szabadidőnkben sem áll távol tőlünk a papír és a toll: egyrészt valószínűleg megtanultunk helyesen írni, másrészt jóval kisebb erőfeszítéssel, kevesebb idő alatt tudjuk teljesíteni a kiszabott feladatot.
Mint mindennek, az írásnak is vannak nehézségei, de ha képesek vagyunk ezeken felülemelkedni, az általában duplán kifizetődik. Azt hiszem, a későbbiekben sokat köszönhetek majd annak, hogy nem adtam fel az álmom - még akkor is, ha nem lesz belőlem publikált író.
Kíváncsi lennék mások tapasztalataira is a témában. Milyen nehézségeket támasztott a környezetetek, és hogyan próbáltatok felülemelkedni rajta? Tényleg nehezebb tiniként vállalni az írást, mint más életkorban?
Nekem is elég vegyes élményeim vannak az íráskedvelésem kapcsán. Emlékszem, áltsuliban a hasonló érdeklődési körű barátnőimmel vezettünk egy füzetet, amibe csillagászat, egyiptológia, földrajz és ilyesmi témájú könyvekből másoltunk ki cikkeket saját kézzel és illusztráltuk is, és ezért bélyegeztek minket "szektásnak", illetve azért gondolta egy leányzó, hogy én vagdosom az ereimet, mert hosszú ujjú pólót viseltem. Igaz, ezek nem kimondottan íráshoz kapcsolódnak, de eszembe jutott arról, hogy téged depressziósnak gondoltak. Engem is mindig különcnek tituláltak, mert olyan dolgok foglalkoztattak, ami az átlagot nem (legalábbis ha egy falu szűkebb egy osztályát nézzük), aztán ha voltam is olyan szerencsés, hogy a saját osztályomon belül akadtak hozzám hasonlók, akkor is megbélyegeztek mások, ami persze rosszul esett, hiszen mindenféle ökörséget fecsegtek rólam, de csak nevettem rajtuk, mert mást nem igazán lehet.
VálaszTörlésKimondottan írással kapcsolatban az első mélyebb nyomot gimiben hagyta bennem a német tanárnőm. Konkrétan felelni kellett órán, és amikor a jövővel kapcsolatos terveimről kellett beszélni, én azt feleltem, hogy író akarok lenni, ő pedig azonnal a képembe röhögött, hogy "hát de abból nem lehet megélni, csak ha nem J.K. Rowling az ember". Azóta is gyakran eszembe jut, és még Rowlinghoz is negatív pluszjelentést társított az agyam emiatt, mert folyton erre asszociálok, és az írói önbecsülésem úgy egyből -667-ről indult, hogy nekem úgysincs esélyem ebben, mert nem vagyok a Harry Potter szerzője. Arra a tanárra nagyon neheztelek ezért a mai napig, mert úgy gondolom, egy bármilyen oktatónak pláne támogatnia kéne az embert - ami nem egyenlő a vakon ajnározással sem -, nem direkt leszólni, pláne még képen is röhögni, de sajnos dolgoztam iskolában egy darabig, és hallottam, mik mennek ott, hogy bánnak a gyerekkel, és erre mindig vérszemet kapok. De arról álmodozom mindig, hogyha egyszer kiadnak, és még él az illető tancinéni, felkeresem, és adok neki egy példányt a könyvemből, hehe. :P (Csak legyek már ott…)
A másik dolog, ami bántott, hogy a szüleim nem igazán értik meg, mit jelent nekem az írás, mert szerintük időpazarlás, és hogy “úgyse adnak ki”, illetve neten is felesleges publikálni magam, mert ellophatják az ötletem, novellám vagy akármim... Anyukám ugyan nyitottabb, olvasta is egyszer egy novellám és pozitív véleménnyel volt róla, de úgy annyira nem szoktam családi körben beszélni erről semmit, mert nem akarom, hogy mindenféle beszólást kapjak (a rokonságban egyszerűen nem olyen beállítottságúak, mint én).
Egyetemen új volt még nekem is, hogy most miképp mutatkozzak be, írok, nem írok, mert akkor kezdtem el blogolni is, és egyszerűen fura volt. Most már mindig említsem automatikusan, mint amikor a nevemet kérdezik vagy a születési dátumomat, vagy inkább hallgassak róla mélyen? Itt vegyes tapasztalataim adódtak, mert nagyon megnéztek amiatt, hogy azt mondtam, én író akarok lenni. Egyik csoporttársam azt hitte, én könyvet írok szünetben, mikor csak egy üzenetre válaszoltam Facebookon, az nagyon érdekes volt. :D Mármint azt hiszem, nem is tudtam, hogy kezeljem.
Tanárok is vegyesen fogadták, közülük egy nem értette, hogy mit keresnék sajtó-, média- és könyvkiadás szakon, ha író akarok lenni, és nagyon itt se tudtam mit felelni, mert számomra logikus, hogy kapcsolódik, és szubjetíven érdekelt is, hogy kerül az a könyv az írótól az én polcomra, de most vitatkozni se akartam egy nem tudom, hány diplomás oktatóval az első napon, na meg nem is mernék.
Hogy tömörebbre fogjam: olyan élményekkel gazdagodtam emiatt a pár szó miatt, amik aggodalommal töltöttek el vagy stresszeltek, ezért inkább úgy döntöttem, elhallgatom ezt a szenvedélyem, mert nem akartam kitűnni és további kellemetlen élményeket szerezni. Aztán egyszer kicsúszott a számon megint, amikor egy másik tanár megdicsért később, hogy szépen fogalmazok. Utána azt mondta, már várja a szakdolgozatom, ettől pedig úgy betojtam, hogy most már inkább tényleg mélyen hallgatok az írásról. :D
Mindjárt kifejtem, miért.
Kicsit mindig félek igazság szerint, mert úgy értékeltem, hogyha valaki író akar lenni, az a többiek szemében fura, plusz talán teljesen félreértelmezik; valami szuperintelligens szuperművelt szuperlény vagy, netalán egy másik bolygóról jövő fejlettebb létforma. Aztán egy hatvanéves professzorral szemben állni, aki egyetlen pillantásával le tud nézni pedig elég önbizalomromboló tud lenni… Te is említettél olyasmit hogy fiatalokként nincs elég tapasztalatunk, miről tudnánk írni, nem vesznek komolyan, szóval úgy gondolom, valamennyire hasonló fogadtatásokban részesültünk. Én legalábbis mindig félénknek és csendesnek tűnök, plusz szóban nehezen fejezem ki magam, nem úgy mint írásban, magyarán nem tűnök elég okosnak talán, és ezek a külső visszajelzések inkább negatívan hatottak rám. Persze ott égett bennem a bizonyítási vágy is, de alkalmanként én is elbizonytalanodom, hogy valóban nem vagyok az a tipikus írói lény - legalábbis ahogyan az átlag elképzelheti, illetve ahogy én látom az írókat. Engem eléggé tud frusztrálni, hogy úgymond elvárásokat dobálnak nekem, hogy ilyen-olyan vagyok, ilyen-olyannak kell lennem, ez meg az lehetek, de más nem, így mostanság sokszor akkor sem szólalok meg, ha látom, hogy akad azért pár hasonló beállítotságú, főleg a neten.
TörlésÍrós csoportokba való belépést ajánlottak már nekem, hogy jó, de én sosem voltam csapatjátékos, inkább egyedül tudok dolgozni, ezért nem igazán tudom elképzelni magam, hogy milyen lenne, de talán majd egyszer azt is kipróbálom. :)
Arra akartam még reagálni, hogy számomra is megváltozott maga az olvasás, de az annyira radikálisan, hogy az teljesen meglepett. Az egyik kedvenc íróm Nora Roberts, és nagyon szeretem őt. Egy író ismerősömmel szóba került és rávilágított, hogy mennyire zavaró másoknál, hogy rengeteg voltot használnak, mert amit át lehetne írni, meg átszerkeszteni a mondatot, hogy ne is legyen annyi szóismétlés, azt sem tették sokan, és saját magam se szeretem a szóismétlést (most is meghalok, hogy mit hogyan írjak át xD), de innentől kezdve annyira zavarni kezdett, hogy amikor egy Nora Roberts regényt vettem a kezembe magyarul, és telivolt múltidejű létigével, egyszerűen letettem a könyvet az első oldal felénél, mert valami elképszető módon irritált, és nem tudtam belefeledkezni az olvasásba. Aztán átestem a ló túloldalára, és már egy volttól is hasmenést kaptam, úgyhogy mint egy elvetemült volt-gyilkos, mániákusan irtanám ki az összeset. :D
Néha azt érzem nehéznek, hogy kikapcsoljam a perfekcionista javítókám, és belemerüljek nyugodtan a könyvbe, ez egyben bosszantó és vicces is.
Na és most kifújtam. :D De azt hiszem, nem is baj, ha itt most megállok, mert nem akarom, hogy érgörcsöt kapjatok tőlem, annyit beszélek.
És bocsi, hogy ideregéltem! Igyekszem tömör lenni, de írásban ritkán sikerül, a karakterlimitet pedig egyáltalán nem akartam átlépni.
Mint mindig, ma is örömmel olvastam a bejegyzéseid, csak így tovább! :)
Sziasztok. 16 éves vagyok, lány és az írás a mindenem. Ezen kívül semmihez sem értek. Amióta olvasni tudok a könyvek szerelmese vagyok. Nem tudom mit tegyek. Most épp ott akadtam el hogy semmilyen nyári munkát nem találok aminek ehhez közé lenne.
VálaszTörlés