Kortárs magyar - Ágh István

Be kell vallanom, a kortárs irodalmi műveltségem finoman szólva is siralmas. Neveket és egy-két címet fel tudok ugyan sorolni, és az egyetemi beadandó- és esszéírás megtanított arra, hogyan rizsázzak egy oldalt, mikor a tudásom öt mondat erejéig terjed, de ettől azért nem érzem magam túlságosan elégedettnek. A középiskolai irodalomórán időhiány miatt nem jutottunk el a huszadik század második feléig, utána pedig, ha épp nem szakirodalmat kellett olvasnom, akkor angolul kerestem valami szórakoztatót, a mai magyar irodalom így szinte teljesen kiesett a látókörömből. Ezen szeretnék változtatni ezzel a rovattal.

Élete, művei

Ágh István író, költő, műfordító 1938. március 24-én született Iszkázon, Veszprém megyében. Születési neve Nagy István volt, de ennek írói foglaltsága miatt már a kezdetektől Ágh vezetéknéven publikált. Írói nevét 1968-ban hivatalosan is felvette.
Bátyja Nagy László (1925-1978) költő.
1956-os érettségije után az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-könyvtár szakán tanult, öt évvel később magyar nyelv- és irodalom szakos középiskolai tanári oklevelet és okleveles könyvtáros diplomát szerzett.
Ugyanabban az évben, 1961-ben feleségül vette Lángh Zsuzsannát, és egy év múlva megszületett Zsófia nevű lányuk. Ez a házasság öt év után válással végződött. 1968-ban ismét megnősült, Széles Judit textilművészt vette el. 1972-ben megszületett lányuk, Eszter.
A diploma megszerzése után először könyvtárosként dolgozott: 1961-62-ben az építők szakszervezetében, majd 1969-ig a Népművelési Intézetben.
1968 és 1970 között a Munka című folyóirat kulturális rovatának vezetője volt. 1971-től szabadfoglalkozású íróként dolgozott, 1975-ben az Új Írás folyóirat versrovatának vezetője lett.
1985 és 1990 között a Magyar Nemzet szerződéses munkatársként irodalmi publicisztikákat írt a lapnak.
1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
1997 óta a Hitel című folyóirat munkatársa.

Első verseskötete 1965-ben jelent meg Szabad-e énekelni címmel, ezt azóta számtalan másik követte, legutóbb az Összegyűjtött versek I-II. 2013-ban az Ünnepi Könyvhéten.
A verseken kívül egyéb műveket is alkotott: szociográfiákat (A király visszajár; Dani uraságnak; Októberi fogadalom stb.), ifjúsági ismeretterjesztő könyveket (Üres bölcsőnk járása; Hányat nézek a naptárban?), gyermekverset (Krumplinyomó-huszár), meseregényeket (Struga manó csöngölődzik; Felekirály; Parazsat evő paripa), kisregényt (Egymás mellett); regényt (Rókacsárda), elbeszélést (Árokból jön a törpe), esszéket (Egy álom következményei; Virágárok; Ahogy a vers mibennünk; Szavak honvágya), kritikákat, publicisztikát.

Rengeteg díjban és elismerésben részesült, többek között Kossuth-díjas (1992), legutóbb 2010-ben kapta meg a Balassi Bálint-emlékkardot és a Győri Könyvszalon alkotói díját.

Az írásról

Saját elmondása szerint költészetét legtöbben élménylírának nevezik, ezzel fenntartásokkal ugyan, de egyetért: "Sohasem a nyers élmény jelenik meg a versben, hanem annak átlényegülése." (1)

Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke a 75 éves Ágh István születésnapi köszöntője alkalmával ekképp méltatta a költő életművét: "elégikus hangszerelésű lírájában viszonylag kevés örömről van szó, de ahogy az élet egyetemessége a lehető legtermészetesebb módon mutatkozik meg benne, az lenyűgöző és rádöbbentő erejű." (2)

Hogy miért lett író, arról egy 2008-as interjúban így nyilatkozott: "Könnyű lenne azt mondani, hogy a bátyám hatására, mégis másként. Amikor kilenc éves koromban, 1947-ben megírtam az első kis versemet, akkor még őt költőnek el se képzeltem, mindannyian azt hittük, festő lesz, a képzőművészeti főiskola növendéke volt. A verseit otthon eltitkolta, bár gyanítani lehetett, hogy valami hasonlót csinál, mikor a pajtában, a ház körül félrevonul az irkájával. [...] Bátyám biztatására megtanultam József Attila Tiszta szívvel című versét öt évesen. A háború végére elemista lettem, tudtam már olvasni, így a tankönyveikből, meg más könyvekből megismerhettem költőket, verseket. Festőnek készülő bátyám pedig fölkeltette bennem az érdeklődést a művészet mint érdekesség, élvezet iránt, utánoztam volna, de nem tudtam rajzolni. Hát akkor költő leszek, gondoltam. Első versem egy Verne-regény nyolc sorba tömörített tartalma…" (3)

A költészetről általában ezt fogalmazta meg: "Nem olyan különös dolog az, ha valaki költő. Ma már egyébként sem az. A költészetet persze nagyra tartom, de nem több mint egy mesterember munkája, úgy értve, hogy a mesterember munkájában is van ihlet és költészet. Egy pontosan elkészítet csizmának vagy asztalnak is van valami költői jelentősége. A különbség csak annyi, hogy a költészet anyaga a nyelv, az érzelem és a gondolat. De megmunkálás nélkül ezek sem érnek semmit." (4)

Ágh István: A magány közhelyeiből

Akkor sem vagyok egyedül, ha elmész

pár napra, mindig az jár az eszemben,

hogy nem vagy itt, s mint egy hivatlan vendég,

formát öltött hiányod költözik be

hozzám, és nem hagy békén megnyugodni,

pedig e kurta árvaság csak annyi

együttlétünkhöz képest, mintha boltba

szaladtál volna, én meg délben itthon

fölmelegítem főztödet, szorongva,

hátha özvegyi ebédem fogyasztom

kihűlőben, s akár az élet vége

kifárad lassan ételeid íze

számban, s már nemcsak téged nélkülözlek,

az egész lakást, a házat, a várost,

ahogy az egyetemes kényszerképzet

kibírhatatlan alakít magához

pár napra, közben az jár az eszemben,

mivé lennék, ha nem szeretnél engem.

További források: 1, 2