Guy de Maupassant: Egy asszony élete

Forrás

Guy de Maupassant: Egy asszony élete

Műfaj, kategóriák: regény, 19. század, francia, női sors

Eredeti címe: Une vie

Eredeti megjelenés éve: 1883

Fordította: Illés Endre

Fülszöveg:

Mi fér bele egy asszony életébe? Mi történik azokkal a reményekkel, amelyek egy fiatal leány szívét betöltik, amikor életörömmel telve kilép a zárdából? Csupa bizalom és lángolás, vágy és érzékiség, de nagyon hamar csalódnia kell romantikus álmaiban és reményeiben. Mindarról, amiben hisz, kiderül: illúzió csupán. Illúzió a szerelem, illúzió a házasság, és annak bizonyul az emberi tisztességbe vetett hite is. És amikor úgy érzi, hogy több fájdalmat már nem képes elviselni, csalódik a fiában is. Csalás, mohóság, önzés és durvaság van minden mögött, s e vad erők még az emlékeiből is kifosztják az asszonyt. A nemesi származású Jeanne életét fiatal leány korától sivár napjait tengető öregasszony koráig követheti nyomon az olvasó. S e reménytelennek tűnő világban Jeanne számára nem marad más vigasz, mint a kis cselédlány regényt záró búcsúszavai: "Látja... az élet nem olyan jó... De nem is olyan rossz, amilyennek hisszük." (Magvető Kiadó, 2008)

Jeanne majdnem egész életét zárdában töltötte, a világból alig ismer valamit. A komor falak közül kikerülve tele van naivitással, reménnyel és vágyakozással valami olyan dolog után, amit még magának sem tud igazán megfogalmazni. A szülei a legjobbat akarják neki, de sokszor ők maguk viselkednek gyámolításra szoruló gyermekként, nem képesek valódi útmutatást és segítséget nyújtani neki.

Forrás

A fiatal lány belebolondul Julienbe, egy jóképű, megnyerő modorú férfiba, aki megkéri a kezét. A

szülei is helyeslik a dolgot, így rövid idő után sor kerül az esküvőre. Jeanne-nak fogalma sincs róla, mit vár tőle a férje, a szülei képtelen felkészíteni őt a nászéjszakára, így Julien közeledését erőszakosnak érzi és kiábrándul. Bár a nászúton Jeanne ismét reménykedni kezd, hogy boldog lehet férjével, Julien kezdi kimutatni a foga fehérjét - véget nem ismerő fukarságát és önzését -, a lány pedig hamar kénytelen rádöbbenni, hogy valójában egy idegenhez ment feleségül.

Innentől kezdve a dolgok egyre csak lefelé ívelnek. Jeanne kívülállóvá válik a saját házában, Julien semmibe veszi, megalázza, megcsalja, teljesen összetöri a lelkét. Apja hiába próbál a védelmére kelni, nem elég erős hozzá, hogy szembeszálljon Juliennel. Jeanne számára egyedül a fia, Paul születése jelent vigaszt. Egészen a gyermek rabjává válik, kényezteti, a széltől is óvja és egy pillanatra sem engedi el maga mellől. Nem meglepő, hogy ezek után milyen ember válik Paulból: tanulni nem akaró, céltalan, adósságokat halmozó, anyját kihasználó, pénzén élősködő.

Julien ekkorra már halott. Jeanne folyton gondolkozik, miért alakult ilyen nyomorúságosan az élete, miért átkozta így a sors. Egyetlen támasza Rosalie, szülei régi szolgálólánya, akit évekkel ezelőtt elzavart magától, amiért gyermeket szült Juliennek. A regény végén Jeanne és Rosalie magukhoz veszik Paul gyermekét, és Rosalie utolsó mondata ugyan melankóliával, de mégis némi pozitív felhanggal zárja a művet: „Látja, az élet nem olyan jó. De nem is olyan rossz, amilyennek hisszük.”

A regény kezdete annyira rózsaszín volt, hogy érezni lehetett, ennek nem lehet jó vége. Szomorú, hogy Jeanne helyzete nem volt egyedi a korban, sőt a leánygyermekek egészen általános sorsát jeleníti meg, akik nem rendelkezhettek saját életük felett, mindig alávetették maguknak valakinek és egészen természetes volt, hogy komoly dolgokban nincs saját véleményük, ha pedig mégis van, az semmit nem ér vagy egyenesen szentségtörés. A tudatlanság veszélyeire és a lányok kiszolgáltatottságára hívja fel a figyelmet ez a könyv, a legelkeserítőbb pedig számomra az, hogy ez a kérdés ma is ugyanannyira, ha nem még inkább aktuális. A világ legszegényebb országaiban a nők 50%-a ma sem végzett középiskolát, a gyermekházasságokról, a lányok megcsonkításáról és a hétköznapi egyenlőtlenségekről nem is beszélve. Ezeknek a nőknek sem régen, sem ma nem adatott meg a választás szabadsága, és sokak számára ma sem természetes és egyértelmű, hogy a férfiakat és nőket ugyanazok a jogok illetik meg.

Kissé eltértem a tárgytól, de érzékenyen érint ez a téma, a regény pedig hű kifejezője ezeknek a problémáknak. Nagy hatással volt rám, ezért írástechnikai szempontból most nem is írnék róla, nem látom értelmét hibákat keresgélni.

Forrás

Idézetek a könyvből:

"… – szüksége volt rá, hogy szíve becsületes szívekkel találkozzék; hogy nyíltan beszélhessen tiszta emberekkel, akikben nincs semmi aljasság, s akinek egész élete, minden tette, minden gondolata, minden vágya mindig egyenes volt."

"A végzetben hitt, mint a keletiek, rendületlenül úgy érezte: a makacs balszerencse kiválasztotta s üldözi őt. Megszokta, hogy álmai szétfoszlanak, reménye mindig semmivé válik, ezért már nem is mert semmibe belekezdeni."

"Hát mit szólna ahhoz, ha dolgoznia kellene a kenyérért?… Ha minden reggel hatkor kellene felkelnie, hogy munkába álljon?… Pedig mennyien élnek így! És ha már nagyon öregek, milyen nyomorúságban halnak meg!"

"Ábrándjainkat néha olyan szomorúan siratjuk, mint a halottakat."

"Mert ugye, ha segítünk egymáson, később is megtaláljuk egymást, és amilyen az ember, olyan a bére is."

"Távolból sokat gondolunk azokra, akiket szeretünk, de már megszoktuk, hogy nem láthatjuk őket mindig, és ha újra találkozunk, szeretetünkbe valamiféle tartózkodás keveredik, míg csak a közös élet ismét össze nem forraszt velük."

"– Aki nem tudja, eleget ad-e, adjon többet!"

"Egymásra néztek, azzal a mozdulatlan, éles, belehatoló tekintettel, amikor két lélek komolyan hiszi: eggyé tud olvadni. Egymást keresték a másik szemében, a szeme mögött, a létezés megfejthetetlenségében s ismeretlenjében. Néma, makacs kérdéssel kutatták egymást. Mit jelent majd egyik a másiknak?"

"A szívük egyre közelebb került egymáshoz, de ők annál szertartásosabb, kimértebb szavakat váltogattak; tekintetük többször összemosolygott, szemük egymásba mélyedt. Úgy érezték, ismeretlen jóság ébredt bennük, szétáradó gyöngédség, s egyszerre ezer olyan apróság érdekli őket, amivel eddig nem is törődtek."