2013. december 31., kedd

Könyves hírek #2

könyves hírek
"A Shopline és a Libri egyesülésével minden eddiginél erősebb és szerteágazóbb cégcsoport jött létre a hazai e-kereskedelemben" - írja a hvg.hu. Ebben a cikkben egy interjút olvashattok Starcz Ákossal, a Shopline Nyrt. elnök-vezérigazgatójával, aki a magyar könyvpiac helyzetéről beszél.



J.K. Rowling lesz az egyik producere a Harry Potter gyermekkoráról szóló színdarabnak. A darabot két éven belülre tervezik, és az írónő elmondása szerint a roxfortos évek előtti időt, a fiatal Harry árvaságát és kitaszítottságát meséli majd el. Rowling mellett két kiemelkedő producer, Sonia Friedman és Colin Callender dolgoznak a művön. forrás



A Bookpatrol elemzése szerint a könyvek válságának vége, az e-könyvek pedig a hiedelemmel ellentétben még Amerikában sem képesek kiszorítani a nyomtatott könyvet. A linkre kattintva megtekinthetitek az adatokat tartalmazó ikonográfiát.



Sherlock Holmes köztulajdon lett az Egyesült Államokban. Sir Arthur Conan Doyle 1923. január 1-je előtt publikált 50 Holmes-műve Amerikában immár nem áll szerzői jogvédelem alatt, tehát licenszdíj fizetése nélkül szabadon felhasználható. A később keletkezett történetek csak 2022-től válnak majd köztulajdonná. forrás



2013 végére a Bookline is közzétette az idei év 100 legsikeresebb könyvének listáját. A dobogón Dan Brown, Frei Tamás és Nyáry Krisztián új könyvei szerepelnek. A teljes listát megtekinthetitek itt.



Ráadásként: a Bookriot összegyűjtötte tizenöt klasszikus könyv olvasók által készített borítóját, szerintem érdemes megnézni őket.

2013. december 25., szerda

Híres írók okossága - Miyazaki Hayao

híres írók okossága - miyazaki hayao

Miyazaki Hayao
Miyazaki Hayao Oscar-díjas japán rajzfilmkészítő, többek között olyan művek alkotója, mint A vándorló palota, Chihiro Szellemországban, Laputa - Az égi palota, Nauszikaa - A szél harcosai stb. Az alábbiakban az ő írói módszeréről olvashattok, amit egy interjúra adott válaszai alapján szedtek listába.

1. Már akkor elkezdenek dolgozni a filmen, mikor még be sincs fejezve a történet. Miyazaki csak elkezd írni, a sztori menet közben alakul.
2. Sosem hagy veszni semmilyen ötletet, még akkor sem, ha az nem illik az adott elképzeléséhez. Elraktározza őket és igyekszik megtalálni számukra a megfelelő helyet.
3. A szereplői ismétlésekből születnek. Újra meg újra elgondolkodik rajtuk, míg ki nem rajzolódnak a fejében. Azután elképzeli a történet helyszínét, a szereplők környezetét, és fejben velük együtt újra meg újra ellátogat oda. Megfigyeli, hogyan viselkednek a szereplői azon a helyen.
4. Olyan szereplőkről ír, akiket szeret, vagy akikről maga is szívesen olvasna.
5. A szereplőket és problémáikat a való világról mintázza, a fantasyn belül is megőrzi a realitást.
6. Nem tiltakozik, ha a történet túlnő az eredeti terven, alkalmazkodik a mű követeléseihez.
7. Hagyja, hogy a történet a tudatalattijában bontakozzon ki, nem alkalmazkodik szigorúan a logika szabályaihoz. Ha szokatlan megoldások jutnak eszébe, felhasználja őket.
8. Felhasznál festményeket, fotókat és mindenféle látványt, hogy befolyásolják a történet irányát. Mindvégig maga elé képzeli ezeket, miközben alkot.
9. Nem kényszeríti a saját világnézetét a történetre, hagyja, hogy a közönség maga alakítsa ki a véleményét jóról és rosszról.
10. Feltétlen odaadással ír, és mindig törekszik rá, hogy a történetei egy új kezdet lehetőségét sugallják. A közönségnek éreznie kell, hogy a dolgokon igenis lehet változtatni.
11. Nem történetmondónak tartja magát, hanem művésznek, aki hisz a történetek erejében. Hiszi, hogy a történetek, amiket hallunk, hatással vannak ránk, alakítanak bennünket, ezért műveivel igyekszik inspirálni a közönségét.
12. Törekszik rá, hogy megtartsa az egyensúlyt a képzelet világa és a virtuális valóság között. Utóbbi a valóság tagadása, mely bebörtönzi az embert, míg a nyitott lélek fantáziája a hétköznapokban is segít.
13. Igyekszik olyan szereplőket alkotni, akiket hiába szült a fantázia, akkor is felismerhető bennük az emberi.
14. Személyes tapasztalatai is befolyásolják a története elemeit, gyakran épít saját erőteljes élményeire.
15. A történetének minden jelenete számít, mindnek meghatározó szerepe és megoldandó problémái vannak. A jelenetek egymásra épülnek, egymásból nőnek ki. Nincs a műveiben egyetlen központi jelenet, viszont bizonyos részeket erőteljes szimbolikával ruház fel, melyek illusztrálják, miként fejlődött a főszereplő.
16. Más művészeket is tanulmányoz, hagyja, hogy a munkásságuk hatással legyen a sajátjára.
17. Szünetet tart a nagyobb lélegzetvételű történetek között, az alatt az idő alatt kisebb projekteken dolgozik.
18. Lesz ami lesz alapon áll neki a történetnek. Nem befolyásolja, hogyan fogadja majd a közönség vagy mennyire lesz sikeres, ugyanakkor felismeri és felhasználja azt, ami egyszer már bevált.

Bár Miyazaki rajzfilmekben gondolkozik, szerintem a módszere a regényírásra is alkalmazható. Nektek mi a véleményetek?

2013. december 22., vasárnap

Irodalom a Föld körül - Afganisztán

Afganisztán
Bár sokat olvasok, rádöbbentem, hogy az utóbbi időben elég behatárolt volt a lista: ha épp nem a japán tankönyveket bújtam, akkor általában amerikai írók műve, azok közül is leginkább fantasy vagy disztópia került a kezembe. Nincs ezzel semmi baj, de mivel mindig törekszem új dolgok megismerésére, úgy döntöttem, egy kicsit beleásom magam más nemzetek irodalmába is. Az Irodalom a Föld körül rovatban egy-egy ország irodalmát igyekszem bemutatni, hogy magamat és másokat is motiváljak talán kevésbé ismert, de értékes művek elolvasására és ezzel együtt más kultúrák megismerésére.

2013. december 17., kedd

Könyves hírek #1

könyves hírek
Hetek óta nincs fűtés a pécsi Minerva könyvtárban. Nincs pénz a számlák kifizetésére, ezért az olvasók kénytelenek magukon tartani a kabátot, ha nem akarnak 16 fokban fagyoskodni.
"A könyvtár idén a 2010-es támogatásának szinte csak a felét kapta meg. A jelenlegi éves támogatás nem éri el a tízmillió forintot, így elsősorban pályázatok útján próbálnak életben maradni. 
- Egy darabig volt saját bevételünk, néhány üres helyiséget ki tudtunk adni bérleménybe. De begyűrűzött a válság, a bérlőink felmondtak, jó esetben fizettek, rosszabb esetben fizetés nélkül távoztak - például a volt kocsma üzemeltetői is - mondta a könyvtár vezetője, aki szerint más okokból is nehéz a helyzetük. 
- Teljesen más egy művelődési ház és egy könyvtár fenntartása. Előbbi bevételt tud generálni, míg az utóbbi gyakorlatilag csak viszi a pénzt. Az olvasóktól nem szedhetünk magas késedelmi díjat, és a beiratkozási díj sem lehet túl drága. Különösen a mai világban, amikor főleg hátrányos helyzetűek járnak hozzánk, nyugdíjasok, munkanélküliek, kisgyermekes családok, mozgáskorlátozottak, fogyatékosok. Csak 800 forintot kérünk az éves tagságért, ebből pedig nem lehet megélni. Maradnak a pályázatok, de a befolyt összegek nagyságrendileg sem akkorák, mint a fűtésszámlák."  
Forrás: Pécsi Újság

A British Library egymillió szerzői jogi védelem alatt nem álló képet töltött fel az internetre, melyek szabadon újrafelhasználhatók és módosíthatók. A 17-19. századi könyvek digitalizált illusztrációit a Flickrre rakta fel a könyvtár, és arra biztatja olvasóit, hogy aki információval rendelkezik egy adott képpel kapcsolatban, az bátran jelezze feléjük (e-mailben vagy Twitteren), hogy ezzel is kiegészíthessék az anyagot.
Osztrák-Magyar Monarchia
Az Osztrák–Magyar Monarchia irásban és képben c. könyv 68. oldala
Források: 1 2 3

Az Amazon közzétette a 2013-ban legtöbb példányszámban eladott könyveinek listáját. Alább a húsz legsikeresebbnek ítélt könyv következik, de itt különböző szempontok szerint összeállított százas listákat is találtok.
  • Dan Brown: Inferno
  • Khaled Hosseini: And the Mountains Echoed (És a hegyek visszhangozzák)
  • Robert Galbraith: The Cuckoo's Calling (J.K. Rowling álnéven írt könyve)
  • Liane Moriarty: The Husband's Secret
  • Sheryl Sandberg: Lean in: Women, Work and the Will to Lead (Dobd be magad!)
  • David Baldacci: The Hit 
  • John Grisham: Sycamore Row
  • Sylvia Day: Entwined with You (Egymásba fonódva)
  • Lee Child: Never Go Back: A Jack Reacher Novel
  • Jodi Picoult: The Storyteller (Vezeklés)
  • James Patterson: Alex Cross, Run
  • Stephen King: Doctor Sleep
  • James Patterson, Maxine Paetro: 12th of Never
  • H.M Ward: Damaged
  • Martin Dugard, Bill O'Reilly: Killing Jesus
  • James Patterson, Howard Roughan: Second Honeymoon
  • Nora Roberts: Whiskey Beach
  • J.S. Scott: The Billionaire's Obsession: The Complete Collection
  • J. C. Reed: Surrender Your Love (Uralkodjon feletted a vágy!)
  • Harlan Coben: Six Years
Forrás: Amazon

Ha találtatok valamilyen könyvekkel kapcsolatos hírt vagy érdekességet, amit szívesen megosztanátok másokkal, írjátok meg kommentben vagy e-mailben, örömmel fogadom. :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...


blogger template by lovebird