 |
| Forrás: Moly |
végére értem, mert egyszerűen nem tudtam letenni. Angolul olvastam, és már Card előszavánál is tudtam, hogy imádni fogom. Rég sikerült olyan könyvet kifognom, ami felkerülhetett a kedvenceim listájára. Meg is kérdezték tőlem, hogy miért olvasok mostanában csupa olyat, amiről előre tudom, hogy nem fog tetszeni (mazochizmus?), úgyhogy az
Nem szeretnék elemzést vagy kritikát írni róla, de megosztanék néhány idézetet a szerző előszavából. Különösen azok számára ajánlom, akik maguk is írnak, és szeretnének hasonlóan igazul csengő, magával ragadó történeteket alkotni, de mások is értékes következtetéseket vonhatnak le belőlük a szövegek és az ember viszonyáról.
(A magyar kiadásban nem találtam meg az előszót, így az idézetek saját fordításaim az angol műből.)
"Más műfajokban ez a vágy [hogy egy ránk nagy hatással lévő történet nyomán magunk is alkotni akarunk valamit, ami másokra tesz ilyen hatást - a szerk.] általában úgy fejeződik ki, hogy a nagy műnek gyengén leplezett átiratai születnek: Tolkien tanítványai túlságosan gyakran pusztán átírják Tolkient, például. A science fictionben viszont épp az a lényeg, hogy az ötletek frissek, meglepőek, izgalmasak; nem úgy utánozzuk a nagyokat, hogy átírjuk a történeteiket, hanem úgy, hogy mi magunk is ugyanannyira meglepőt és újat alkotunk."
"[...] Fogalmam sem volt, hogyan alakítsam az ötletet történetté. Akkor először fogalmazódott meg bennem, hogy a történet ötlete semmi annak fontosságához képest, hogy tudjuk, hogyan találjunk egy karaktert és egy elmondásra váró történetet az ötlet köré."
"Megtanultam - színészektől és a közönségtől - hogyan alakítsak egy jelenetet, hogyan teremtsek feszültséget, és mindenekfelett annak szükségét, hogy kíméletlen legyél a saját anyagoddal, hogy kivágj vagy átírj mindent, ami nem működik. Megtanultam elválasztani a történetet az írásmódtól, valószínűleg ez a legfontosabb amit egy mesélőnek meg kell tanulnia - hogy ezer jó módja van egy történet elmondásának és tízmillió rossz, és mikor először vezeted végig a történetet, sokkal nagyobb eséllyel bukkansz az utóbbira."
"Megírtam és eladtam az Ender's Game-et. Tudtam, hogy erős történet, mert számomra fontos volt és hittem benne."
"A regényt - és engem - ért támadások elképesztőek voltak. Egy részükre számítottam: mesterszakos diplomám van irodalomból, és az Ender's Game-ben szándékosan kerültem azokat az apró irodalmi játékokat és trükköket, melyek a "jó" írást annyira áthatolatlanná teszik a nagyközönség számára. A jelentés minden rétege azért van ott, hogy megfejtsék, ha szereted az irodalomkritika játékát; de ha nem akarsz játszani, az is rendben van. Úgy terveztem meg az Ender's Game-et, hogy annyira világos és elérhető legyen, amennyire egy történetem csak lehet. Az volt a célom, hogy az olvasónak ne kelljen jártasnak lennie az irodalomban vagy akár a science fictionben, hogy a legegyszerűbb, legtisztább formájában fogadhassa be történetet. És mivel nagyon sok író és kritikus az egész karrierjét arra az előfeltevésre alapozta, hogy bármi, amit a nagyközönség közvetítés nélkül képes megérteni, az értéktelen badarság, nem meglepő, hogy megvetendőnek tartották az én kis regényemet. Ha mindenki megegyezne abban, hogy a történeteket ennyire világosan kellene elmondani, akkor az irodalomprofesszorok állás nélkül maradnának, és a homályos, kódolt művek íróit nem tisztelnék, hanem sajnálnák hozzáférhetetlenségükért."
"Mi másért olvasunk regényeket? Nem azért, hogy valaki káprázatos nyelvhasználata lenyűgözzön bennünket - legalábbis remélem, hogy nem ez az oka. Mindenesetre én azt hiszem, legtöbbünk azért olvassa ezeket a történeteket, melyekről tudjuk, hogy nem "igazak", mert egy másfajta igazságra éhezünk: a mitikus igazságra az emberi természetről általában, az igazságra azokról a jellegzetes életközösségekről, melyek meghatározzák saját személyazonosságunkat, és a legkülönlegesebb igazságra mind közül: saját magunk történetére. A regényben, mivel nem olyasvalakiről szól, aki ténylegesen a való világban él, mindig meg van a lehetőség, hogy rólunk szóljon."
"A "valódi" történet nem az, ami az én fejemben él; semmiképen nem a leírt szavak a bekötött papíron, amit a kezedben tartasz. A fejemben élő történet puszta remény; a történet szövege az eszköz, amit azért hoztam létre, hogy megpróbáljam valósággá tenni ezt a reményt. A történet maga, a valódi történet az, amit a közönség tagjai a fejükben alkotnak - ezt az én szövegem igazgatja és formálja, de azután átalakul, értelmeződik, kitágul, szerkesztődik és tisztázódik a saját tapasztalatuk, vágyaik, reményeik és félelmeik tükrében.
Az Ender's Game története nem ez a könyv, habár ez a cím díszíti. A történetet te és én együtt hozzuk majd létre az emlékezetedben. Ha a történet bármit is jelent a számodra, akkor mikor később visszaemlékszel rá, ne úgy gondolj rá, mint ha én alkottam volna, hanem úgy, hogy mi együtt hoztuk létre."
Különösen az utolsó két idézetre hívnám fel a figyelmet, mert fontos igazság rejlik bennük. Az elsőben, hogy legyen szó sci-firől, fantasy-ról vagy a saját világunkban játszódó különös történetről, az izgalmas cselekmény vagy a szépen megfogalmazott mondatok mit sem érnek, ha hiányzik egyfajta közösségélmény, ha nem találunk valami apró igazságot, ami melengeti vagy felborzolja a lelkünket, annyira rólunk szól.
A másodikban pedig, hogy az író és az olvasó, minden egyes olvasó, együtt hozzák létre a történetet. Külön dolog, ami a papírra van írva, külön dolog, hogy mire gondolt a szerző írás közben, és külön dolog, hogy mi játszódik le valakiben, amikor elolvassa. Ugyanannak a szövegnek számtalan olvasata létezik, de ezek között nincs jó vagy rossz, hanem összességükben hozzák létre mindazt, ami része a történetnek.
És bár nem tértem ki rá részletesebben, az előszón túl is ajánlom mindenkinek az Ender's Game-et (nem vagyok hajlandó Végjátékot írni, mikor a regényről beszélek, mert borzasztóan zavar a jelentésvesztés). Az egész sorozatról még nem tudok nyilatkozni, de az első kötet alapján mindenképpen el fogom olvasni a következő részt is. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése