Most akkor milyen is egy jó blog?! | Sorköz - Olvasásra kijelölt hely: Most akkor milyen is egy jó blog?!

2015. január 23., péntek

Most akkor milyen is egy jó blog?!

Nemrég olvastam egy külföldi blogger posztját arról, hogy számára milyen egy jó blog, melyek azok a dolgok, amelyek szerepet játszanak abban, hogy valakinek a rendszeres olvasójává, követőjévé váljon. A bejegyzést olvasva azon kaptam magam, hogy 1. bólogatok 2. eszembe jut sok-sok olyan blog, amelyekkel futólag találkoztam és minimálisan sem felelnek meg az általa támasztott követelményeknek és 3. azon gondolkozom, hogy a leírtak alapján melyek azok a területek, ahol még fejlődnöm kellene. 

Ami a harmadik pontot illeti, bizony találtam is ilyen területeket, úgyhogy szeretnék elkezdeni dolgozni rajtuk. Hogy motiváljam magam, egyrészt holnaptól elkezdem ezt a kihívást:

jobb_blog_kihivas

...másrészt összegyűjtöm, hogy általában melyek azok a kritériumok, amelyek alapján eldöntöm, követni kezdek-e egy blogot vagy sem. Ez a poszt tehát teljesen szubjektív, senki ellen nem irányul, egyedül az a célja, hogy mércét állítsak saját magam számára, amelyhez aztán ezen a blogon is igazodhatok.

Szóval lássuk, mik azok a dolgok, amelyek arra csábítanak, hogy rákattintsak arra a bizonyos Követés gombra.

Jó ránézni, egyszerű olvasni

A külső megjelenés a legelső dolog, amivel az olvasó szembesül, akármilyen weboldalra is téved, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a blogunk kellemes a szemnek és azonnal a tartalomra irányítja a figyelmet, vagy egy fölösleges dolgokkal telezsúfolt, átláthatatlan, fekete alapon neon színű betűkkel írt olvashatatlan valami.

Az online tartalomfogyasztás egyik alapvető jellemzője, hogy gyors. Másodpercek alatt döntünk arról, hogy a túlzsúfolt kínálatból mely tartalmakra szánunk idő. Ha egy új blogra tévedek, nem egyszer előfordul, hogy meglátom, kicsit lentebb lapozok, aztán már nyomom is a piros ikszet. Ha erőltetnem kell magam, hogy alapvető dolgokat megtaláljak vagy egyáltalán el tudjam olvasni a szöveget, kizárt, hogy szívesen tartózkodjak azon az oldalon. Ha viszont már a megjelenésével elvarázsol és egyértelmű, hogy mit hol találok, sokkal szívesebben adok esélyt a tartalomnak is.

Értékes tartalmat közöl, igényes

Hogy kinek mi az értékes, természetesen teljesen szubjektív dolog. Én általánosságban azt értem alatta, hogy látszik, a blogger időt és energiát fektet a bejegyzései megírásába, nem két perc alatt dobja össze mindet, hanem figyel rá, hogy átadjon valamit az olvasóinak. Fontos, hogy őszinte és alázatos maradjon akkor is, ha már nagyobb közönsége van, ne süssön róla, hogy ingyen kapott valamit és kizárólag azért dicséri agyon, vagy hogy nem is gondolja komolyan és csak azért teszi közzé, hogy minél többen lájkolják/minél több embert provokáljon stb.

Az igényesség minimum követelménye számomra egyrészt az, hogy figyel a helyesírásra és arra, hogy ha tényeket közöl, azok pontosak legyenek, másrészt pedig az, hogy tiszteletben tartja mások szellemi termékét (ha valahonnan átemel egy idézetet/képet, legalább megjelöli a forrást).

A blogger elérhető az olvasók számára

A legeslegalapvetőbb, hogy válaszol a hozzászólásokra, kérdésekre, e-mailekre stb. A blogban és a különböző közösségi oldalakban pont az a jó, hogy többirányú kommunikációt tesznek lehetővé, és ha egyszer szeretnénk, hogy mások megosszák és hozzászóljanak a tartalmainkhoz, legalább annyival tiszteljük meg őket, hogy reagálunk rájuk. Egy bizonyos látogatottság felett nem mindig megoldható az összes hozzászólásra azonnal és hosszasan reagálni, de lássuk be, a legtöbbünket nem fenyeget a végeláthatatlan kommentáradat, így én szimplán bunkóságnak tartom, ha valaki még annyit sem bök oda időnként, hogy "Köszönöm, hogy írtál!". 

Ha valaki egyáltalán nem akar másokkal kommunikálni, azt is lehet, de akkor minek teszi közzé?! ne várja el, hogy hosszútávon beszélgetni próbáljanak vele/megdicsérjék stb.

Ezen kívül én szeretem, ha van egy bemutatkozós menüpont vagy legalább néhány sor arról, hogy mi is ez a hely és ki áll mögötte. Ha valami megtetszik, egyértelmű, hogy többet akarok tudni róla, és egy jó bemutatkozás rengeteget segít abban, hogy személyesebbé tegye a blogot, közelebb érezzem magamhoz az íróját. 

Az sem árt, ha több követési opció van, lehet követni legalább e-mailben vagy Bloglovinon. Attól függően, hogy kinek milyen tervei vannak a bloggal, mennyire szeretné interaktívvá tenni, jöhet Facebook, Twitter, Pinterest, Tumblr, Instagram stb. Ez nem való minden bloggernek, nem is lehet mindegyikkel egyszerre úgy foglalkozni, hogy különleges élményt nyújtson, de ha már úgy dönt valaki, hogy a blogján kívül más platformon is kommunikál az olvasóival, érdemes figyelni rá, hogy ne kizárólag ugyanazzal a tartalommal találja szembe magát az ember, mint a blogon, legyen miért követni azon a másik helyen is.

A blogger olvasó is egyben, továbbadja azt, amit kap

Ez részben kapcsolódik az előző ponthoz. Ha valaki azt szeretné, ha követnék, megosztanák a tartalmát és hozzászólnának a bejegyzéseihez, természetesnek kellene lennie, hogy ő maga is ezt teszi másokkal. Nem azt mondom, hogy kövessünk számunkra érdektelen oldalakat csak azért, mert az írója olvas minket, hanem hogy támogassuk azokat, akiket mi magunk szívesen olvasunk, és néha szánjunk rá időt, hogy ha valaki kapcsolatba lép velünk, legalább egyszer mi is benézzünk hozzá (ki tudja, talán új kedvencre bukkanunk!).

Egy-egy kedves szó, új követés vagy megosztás hihetetlenül jól tud esni, a kedvenceink pedig, akik feldobják a napunkat egy-egy bejegyzésükkel vagy felhívják a figyelmünket valamire, ugyanígy megérdemlik, hogy visszajelzést kapjanak arról, hogy a munkájuk nem hiábavaló. 

A blogolás nagyrészt a közösségről szól, az pedig nem tud működni, ha mindenki csak várja, hogy odalegyenek érte, de ő maga senki másnak nem nyújt hasonló támogatást.


Azt hiszem, számomra ezek a legfontosabbak, az adott blog témájától függetlenül ezekre mindig figyelek. Tisztában vagyok vele, hogy van még mit fejlődnöm, hogy megüssem a saját mércémet, de pont ez a cél. 

Ha van kedvetek, csatlakozzatok hozzám a Better Blogging kihívásban. A fenti képre kattintva megtaláljátok a napi feladatokat angolul, de én is posztolni fogom majd itt a blogon. Ha belekezdtek, írjátok meg a blogotok linkjét és biztassuk egymást. :)

Ezen kívül nagyon kíváncsi vagyok: nektek milyen kritériumaitok vannak, mi dönti el, hogy elkezdtek-e követni egy blogot?

3 megjegyzés:

  1. Egyetértek! :) Bár nálam a legfőbb probléma az, hogy fekete alapú háttéren fehér betűkkel ír valakit, szerintem ez az egyetlen poszttípus amit egyáltalán nem olvasok el.

    Nálam a követés egyszerű: akit szimpatikusnak találok a töltelékposztok alapján, de volt már hogy azért kezdtem követni valakit, mert a véleményünk hasonló volt egy regénynél. Ha csak értékelései vannak, akkor beleolvasok egybe vagy többe és ha érdekesen ír vagy valami megfog benne akkor is követni kezdem. A hibákkal kapcsolatban én nem vagyok olyan szigorú, jó persze ne legyenek, de hát ha valakinek rossz napja van elnézhető a dolog, csak ne forduljon elő sokszor ilyesmi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha jól olvasható a szöveg, akkor én is mindig adok esélyt a tartalomnak, végül is egyéni ízlés kérdése, hogy kinek milyen megjelenés tetszik, a lényeg, hogy olvasóbarát legyen. :)

      Ahogy írtad, a stílus is nagyon fontos. Ha csak egyféle posztok vannak (pl. könyvértékelések), de élvezetes olvasni, van benne valami kis plusz, akkor nagyon szívesen követem. Vagy ha érdekessé tud tenni olyan témát is, amivel korábban annyira nem foglalkoztam. Vagy ha egy-egy bejegyzés nem szól semmiről, mégis lefordulok a székről a nevetéstől, miközben olvasom. Szóval igen, mindenképp kell, hogy valami megfogjon benne.

      A helyesírásnál nem arra gondoltam, hogy nagyítóval keresem a hibát, és ha egy vessző rossz helyen van, akkor nem olvasom tovább, hanem hogy látszik, átnézi, mielőtt közzéteszi, nincs minden második mondatban valami, ami megakasztana az olvasásban.

      Köszönöm, hogy írtál! ^^

      Törlés
    2. Szia!

      Gondoltam hogy nem olyasmire gondolsz a hibás bekezdésben, csak leírtam hogy nálam mi a helyzet. :)

      Én is köszi a posztot! :))

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...


blogger template by lovebird